2015. december 1., kedd

Decemberi vásárnaptár

 Decemberben a Materra négy budapesti vásáron is szerepel. A négy alkalom során a Materra kerámiák más-más körével találkozhatnak az érdeklődők, ezért érdemes akár többször is felkerekedni :-)

(Az ok egyszerű: a rendelkezésre álló vásári felület, és az autónk mérete nem teszi lehetővé, hogy mindig a teljes raktárkészletet magammal vigyem, de egyrészt szeretem, ha egy tárgytípusból van választék, másrészt pedig tudom, hogy minden vásárlóm más mintát, színt, funkciót preferál, ezért szerettem volna a december folyamán a lehető legváltozatosabb palettát elérhetővé tenni. Így aztán a Materra minden alkalommal kicsit más arcát mutatja meg.)

DECEMBER 5. 10-18 óráig: 
Zelnice-féle lakásvásár. Az esemény facebook oldala ITT található. 
Ha valaki szeretne eljönni, írjon, elküldöm az információkat!
Erre a vásárra csupa olyasmivel készülök, amit a WAMPra nem szoktam vinni:
Korongolt, magastüzű kőedény csészéket és bögréket, gyógyteakészítő edényeket és tálkákat, nagy   változatosságban és mennyiségben!
A mintás, lapból épített edények közül pedig mécsestartókat, szabadon formált tálakat, valamint   kobaltkék, többnyire kékfestő textileket és történeti asszociációkat keltő, apró mintázattal ellátott csészéket, és hűtőmágneseket viszek.
Ilyesmiket:

December 6. 10-18 óra: 
WAMP, Millenáris. (Az esemény facebook oldala ITT.)
 Itt a Mikuláshoz illő módon csupa színes, virágos, a 70-es éveket idéző, vidám kerámia lesz velem:
Egyrészt színesre festett rétek háromdecis bögréken, és sok-sok kétdecis, fületlen poháron, valamint újdonságként ovális tálakon is,
Másrészt pedig egy nagy csokorra való az általatok korábban leginkább szeretett, stilizált virágminták közül, szintén többszínűre festve.
(Természetesen ezeken az újdonságokon kívül azért lesz még velem több más tárgy is.)
Valahogy így (erről még bejegyzésekkel jelentkezem):


DECEMBER  13. 10-18 óra:
WAMP, Millenáris.
 Ezúttal egy kissé visszafogottabb hangot ütünk meg:
Sok más egyéb tárgy mellett a vásárra készülök egy nagyobb választékkal az új, "virágszövet" munkacímen futó, stilizált virágmintámmal is. Kobaltkék, színes és fekete tálakon, kisebb-nagyobb csészéken jelenik majd meg ez a szerethető mintázat. (Fotók később lesznek erről a témáról blogon.)
A kaleidoszkóp-szerűen, hatszögre komponált virágmotívumokkal is jó sok edény készült hetekkel ezelőtt - igaz, itt a blogon még nem mutatkozott be, csak az instagramra került fel néhány fázisfotó - ezeket is viszem magammal.
A kedvenc régi katedrálüveg-mintám az egyik legnépszerűbb az összes között- ezért gondoskodtam róla, hogy legyen velem a vásárban vagy kéttucatnyi belőlük, mindenféle színekben.
Meg még sok más egyéb is színesíti majd a palettát a régebbi sorozatok közül.
Az asztal hangulata ehhez hasonló lesz:

DECEMBER 20. 10-18 óra:
WAMP, Millenáris.
 Azidei utolsó vásáron egy finom kis kontraszt fog dominálni az asztalomon: a csöndes harmónia, és a játékos vidámság. :-)
Egyrészt felvonul majd a teljes Secretum sorozat: A korábbi virágos és a későbbi geometrikus mintájú csészék, közöttük, több olyan is, amelyek születéséről még nem adtam hírt itt a blogon. Az igazi újdonság az, hogy sok-sok hosszú tálat is készítettem ezekkel a finoman játékos vonalrajzolatokkal, szép matt mázakkal. Még nem égtek ki mind, de már most a kedvenceim - majd megmutatom.
Az ellenpont pedig néhány (terveim szerint három) új minta lesz - és ezekkel csészék, talán tálak is - amik annyira frissek, hogy még fejlesztés alatt állnak. Az egyik már nyomdakész: egy nagy piacot idéz, zöldségekkel, gyümölcsökkel. No erről majd lesz szó még később is, és a társairól is, az ő bolondos kilétüket egyelőre fedje titokzatos homály. Idejében kiderül minden...
Egyébiránt ezen a vásáron is ott lesz sok olyan edény is, ami a korábbiakban nem talált gazdára.
Ilyen hangulatra számítsatok:
Remélem mindenki talál magának kedvére valót!

1 megjegyzés: