2015. december 19., szombat

Aranyvasárnapi újság

Ebben az évben utoljára holnap lép színre a Materra, a december 20-i WAMP-on.
Ahogy lenni szokott, az utolsó pillanatban még kiégtek az idei utolsó tárgyak, hogy azok, akik az utolsó pillanatban vesznek ajándékot, már ne csak az utolsó darabok jussanak, hanem csinos újdonságok is. Korábban már mutattam az instagramon, nyersen, munka közben ezeket a csészéket, most sikeresen eljutottak a végkifejletig. Azonban, bár dokumentáltam az anyagot, a részletesebb képanyag feldolgozására már a vásár előtt nem lesz módom - mert, ahogy Márai írja: "nemcsak műved van, az idő is van", mégpedig igen szűkre szabott idő, hiszen a családom, a gyermekeim számára egy egészen más művet is készítenem kell ezekben a napokban: ünnepet varázsolni.
De néhány gyors csoportképen azért szerettem volna bemutatni ezekről az edényekről is, amiket a WAMP-on három dimenzióban is megtekinthetnek azok az érdeklődők, akik épp nem mézeskalácsot sütnek otthon. :-)
A legfelső képen néhány látható az új, zöldség-gyümölcs mintázatú edényekből.
Alább pedig színes variációk korábbi mintáimmal:
Virágeső:
 Botanikuskert:
 Bokorban ücsörgő madarak:
És végül, mert nagyon szerettétek, színes-erdős csészék, ezúttal fülekkel:
Szeretettel várok mindenkit a Millenáris B csarnokában vasárnap, 10 és 18 óra között!

Örömteli készülődést kívánok minden kedves olvasómnak és vásárlómnak, és áldott, békés, derűs ünnepet! 

2015. december 16., szerda

Kikristályosodik

Ma reggel jöttek ki a kemencéből a Materra Secretum Ratio sorozathoz tartozó tálak, avagy tálcák. A sorozat hatszögekkel játszó csészéi már bemutatkoztak a blogon, de azóta született még jónéhány mintavariáns, ezúttal inkább háromszögekből építkezve. E bejegyzésben ezt a két fejleményt szeretném dokumentálni.
 Nem titok, hogy számomra ez a vonal nagy szerelem - de reménykedem benne, hogy mások is beleszeretnek majd ezekbe a festői vonaljátékokba.
Az aranyvasárnapi WAMPon közelebbről is megnézhető ez a sorozat. December 20. Millenáris, B csarnok, 10-18 óráig.

2015. december 12., szombat

Virágszövet

...a munkacíme ennek az újabb mintának, amelyet többféle színben, és színesben is kipróbáltam, de talán kobaltkékben szeretem a legjobban. Készítettem pár nagy, 29 cm hosszú tálat:
Meg kicsit kisebbeket is:
...és még kisebbeket:
A csészék is többfélék, és szabadon kombinálhatóak a tányérokkal.
Kávés:
Tejeskávés:
Teás:
Szeretem ezt az álomszerű, kissé meleg, puha ködös kéket is:
Izgalmas lehet az is, ha egyszínű csészéket olyan tálcával kombinálunk, amelyen a többi közt előfordul ez az árnyalat is:
Az itt látható tárgyak mindannyian ott lesznek a vasárnapi WAMP-on, december 13-án, a Millenáris B csarnokának EMELETÉN! Aki keres, ott fenn talál! Délelőtt 10 és este 18 óra között várunk mindenkit szeretettel!

2015. december 10., csütörtök

Kaleidoszkóp

Ősszel, amikor elkészült a Materra Secretum Ratio sorozata, rengeteg hexagonális mintavariációval,  akkor annyira belemelegedtem a hatszögekbe, hogy arra gondoltam, virágokat is lehetne ilyen módon, kaleidoszkóp-szerűen tükrözni, hatszög-rácsba ültetni. Nagyon sok lehetőség felmerült tervezés közben, végül megfaragtam egy tucatnyi pecsétet, és egy-egy nagy csészén kipróbáltam őket. Ezeknek a nagy része látható ebben a posztban. Természetesen a játék nem ér itt véget - hiszen az innováció éltet -, így az első grafikai felvetéseket finomítani fogja majd a továbbtervezés, és persze a színek itt is szerephez jutnak - világosan kirajzolódott számomra az irány, hogy merre tovább. Minderre persze majd csak januárban kerül sor. Addig is, ezek az első fecskék elrepülnek az ezüstvasárnapi vásárba.
 A soron következő WAMP december 13-án lesz, a Millenáris B csarnokában, ahol az EMELETEN találhatja meg a Materrát - és ezeket a csészéket a szemfüles érdeklődő!