2012. március 20., kedd

Munka, hely

Itt töltöttem az elmúlt két napot:


















Gyönyörű, ugye? :-)

Gipszműhely, Kecskeméten, a Nemzetközi Kerámiastúdióban. Évekkel ezelőtt dolgoztam itt utoljára, most is csak rövid időm volt: két napig gipszet esztergáltam. Egy mécsestartó, és három illatmécses gipsz magformáit, öntő- és présformáit készítettem el.
A kapun belépve feltételes reflexként önti el az embert a tettvágy, remegő orrcimpával, szenvedélyesen tépi fel a gipszes-zsákot, gyúrja az agyagot... Ezen a művésztelepen minden adott ahhoz, még a viszontagságos hazai körülmények között is, hogy nagyon hatékonyan és ihletetten dolgozhassunk.
Az Iparművészeti Egyetem évei alatt a korábbi évfolyamok éveket tölthettek el itt, de nekünk már csak néhány nap adatott, és aztán még kétszer egy hónap a későbbi NKA pályázatok segítségével, e nagyszerű hely adta lehetőségekből, de ez is nagy ajándéka volt a szakmai életemnek. A hely szellemén és felszereltségén túl, az ott dolgozó csodálatos embereknek is elmondhatatlanul sokat köszönhetek, Klárinak, Jakabnak, Bibónak, Emesének, Ildikónak, akik sok év szünet után is rég nem látott családtagként fogadnak, és legfőképpen Probstner Jánosnak, akinek ez a Stúdió az életműve, akitől különösen sok támogatást és lehetőséget kaptam.
Jánosnak köszönhetek három külföldi megjelenést nagy nemzetközi kiadványokban (dán, görög és amerikai), meg több díjat és még több kiállítást itthon, a bornholmi szereplést az első European Ceramic Context-en, sőt, még David Binns-sel is eljött egyszer a pesti műhelyembe meglátogatni, amikor cikket írt rólam a Clay in Art International című könyvbe. Amikor pedig a Fészekben nyitotta meg a kiállításomat úgy hat éve, (oldalamon egyéves baba ült), akkor mondta, hogy na most már remélem a munkára is koncentrál majd! Nem, mondom, most szülök még egy gyereket, vagy kettőt. Hát mi a francnak szül maga, hát ha maga ilyen tehetséges, dolgozzon, és szüljön más, nem érti, hogy most ez egy nemzetközi trend, amit maga megragadott, ez egy olyan jó vonal, ne hagyja veszni a karrierjét! - fakadt ki dühösen, és nagy-nagy szeretettel. De, mondtam mosolyogva, az agyag megvár, viszont a test öregszik, és testvér kell a fiamnak... Hát így maradtam ki egy szűk évtizedre a szakmai vérkeringésből. Nagy árat fizetünk a családért, de megéri!