2014. április 29., kedd

Keddi műhelyvizit, amelyben az új poharak mellett színre lépek én is

Először is, van most a műhelyben egy erősen örvendező földműves, mert ma jelent meg a Nők lapja új, Enteriőr című különszáma, amelyben látható is, ahogy épp örül a műhelyében:
Kicsike lépés ez az emberiségnek, de nagy lépés a Materrának :-)

A napokban leginkább csak poharazgattam a műhelyben. Már a nyárra készülve készülnek ezek a kis másféldecisek, fül nélkül, fröccsözni, szörpözni, fagyizni, de turmix, vagy smoothie számára is remek lesz:
Persze van még valami más újdonság is a tarsolyomban nyárra, de erről egyelőre csitt!

Tegnapelőtt pedig WAMP volt, nekem az idei első, ami igazán klasszul sikerült.
Aznap, vasárnap hajnalban szedtem ki a kemencéből az utolsó negyven bögrét, fotóztam, aztán futás a nagyszülőkhöz Budapestre a gyerekekkel, és utána a vásárba, majd ugyanez visszafelé is - kemény teljesítménytúra, de mégis nagy feltöltődés egy-egy ilyen vásározós nap.
Legközelebb majd mutatok néhányat ebből az utolsó kemencéből is, annál is inkább, mert a legtöbbje már világgá ment, Franciaországba,Angliába, Olaszországba, Spanyolországba, Oroszországba, Bolíviába, Kínába, Japánba vagy Indiába... (ahogy a vevőim nemzetiségét saccolom).
A kedvencem a vásárban az a fiatal, valószínűleg amerikai srác volt, aki először vett egy kávéscsészét, jó nehezen döntötte el, hogy melyik legyen, aztán egy óra múlva visszajött, kicsomagolta az elsőt, és nagy morfondírozgatás után vásárolt hozzá még egyet, a leghozzáillőbbet, majd aztán pár órával később ismét visszatért, és az előző kettőt kibontva, hosszas mérlegelés után kiválasztott egy hozzájuk illő harmadikat is... :-)
Többen jelezték egyébként, hogy nagy problémát jelent számukra az, hogy túlságosan sokféle csészém van, és mind szép, így aztán nagyon nehéz eldönteni, hogy melyiket válasszák. :-D Sajnos, az a rossz hírem van, hogy ezen valószínűleg képtelen leszek változtatni...

2014. április 24., csütörtök

Bemutatkoznak a bögrék is

... illetve nagyobbacska csészék, vagy ahogy tetszik. Három dl az űrtartalmuk, úgyhogy több, mint két és fél deci tea, kakaó, vagy forraltbor, esetleg három-négy gombóc fagyi :-) , szóval egy tisztességes adag bármi másból kényelmesen elfér benne!
Finom lett a pasztell színskála: púderes lazacszín, petrolkék, szürkészöld, halvány türkiz, szürkéskék, galambszürke, és fekete a csontszínű agyagon:


 Ilyeneket is találhattok a WAMPon, árpilis 27-én az Erzsébet téren... ha siettek :-)


Középen a felső, illetve a jobb alsó mintázat a MOZA padlócsempék motívuma!



2014. április 22., kedd

Kertészet

 Ebben a kis patak-völgyben, a Mátra alján, ahol élek, nagyon dús, termékeny agyagtalaj van. Aki tavasszal, kemény munkával meg tudja művelni ezt a nehéz földet, az gazdag termésre számíthat.
Én most virágokat vetettem bele - a tulipánok különösen a szívem csücskei! - és lám, milyen gyönyörűen ki is virágzott mind az agyagon, csak úgy virítanak!




Nemsokára megérlelődnek és termést hoznak, majd meglátjátok!
Például a WAMPon, az Erzsébet téren, április 27-én! :-)

2014. április 20., vasárnap

A műhely fölött az ég

A megújuló élet örömét kívánom Húsvét vasárnapján mindenkinek!


Micsoda zseniális időzítése a természetnek, hogy tegnap, nagyszombat délutánján elküldte a remény és a megújulás életjeleit, hogy minden készen álljon az ünnepre: most először kivirágzott a kilenc éve sarjadt szederfa, megérkeztek a fecskék, a gólyák, és végre, fél év súlyos szárazság után eleredt a várva várt eső, és tisztességesen eláztatta a földet. Fellélegeztünk mi is a lemosott táj láttán. Rég volt ilyen gyönyörűen drámai az égbolt a műhelyem felett:

Szakadó eső a műhelyből nézve:

és az ablakból:

De a víznek nem csak mi örülünk, hanem a csuromvizes, agyagos-sáros labradorunk is, akinek ez lételeme :-) :

Nagyon szeretem az esőt, sokszor használom motívumként is az edényeimen. Két évvel ezelőtt például eléggé nedves tavaszunk volt, akkor sem bírtam betelni az eső illatával. Ekkor kezdtem esőfelhőket, esőben ázó boldog virágokat festeni porcelánokra. Valójában ebből a játékból fejlődött ki később a Materra motívumvilága. Azt hiszem, nem is tettem fel még ezeket az esős porcelánokat a blogra, de most mutatok egyet, a csodálatos időjárásra, és a holnapi locsolkodásra való tekintettel :-)

(...aztán majd egyszer előhozakodom a többivel is...)

2014. április 18., péntek

Annyi mindent nem mutattam még


Már hetekkel ezelőtt kiégettem ezeket a kávéscsészéket. Őket is magammal viszem a jövő heti WAMPra, mert nagyon reménykednek benne, hogy ott új gazdára lelnek majd! :-)
Az abszolút kedvencem ez a három fenti színes-erdős! Ilyent biztosak készítek még... már nyersen is őket szerettem a legjobban. Annyira vidámak, akárhonnan nézem:


Na jó, a többit is szeretem, főleg a finom pasztellszínek miatt, a mindenféle háromszögeseket:


...aztán ezeket a geometrikusakat, amelyeknek a mintáját egy régi cementlapról csentem el:


 ...meg a pecsételőhengerrel nyomtatottkat:



A vásár paraméterei pedig a következők:


Egy mintázat színeváltozása

 Kezdetben volt a fény és az árnyék:
 ...majd mindent beborított a fehér, amelyből, mint az első bátortalan tavaszi fűszál, előbukkant a halványzöld:
 ...míg végül a melegben erőre kapott, és növekedett, és teljesen elburjánzott az élet harsogó zöldje:


Az elmúlt hetek (gyermek)betegséggel terhelt, a munkát majdnem teljesen ellehetetlenítő időszakában is történt azért ez-az, kiégett néhány kemencényi csésze, és nagyobbacska bögre is. Például, ezt a pasztell színskálát is ma reggel szedtem ki - kész csésze formájában - a kemencéből:
Fényképek nemsokára!