2015. június 14., vasárnap

Tálak


A két kedvenc matt tálam kimaradt valahogy a korábbi fotózásokból, ezért a vásár előtt még gyorsan készítettem róluk néhány képet...






2015. június 13., szombat

Secretum, második felvonás


 Az előző bejegyzés megírása után kerültek ki a kemencéből az alábbi csészék. Ezekhez használtam először a legújabb, az instagramon korábban már bemutatott, virágos pecsételőhengert. Egyúttal új mázak is készültek, többféle zöldes és türkizes árnyalat, az egyik kedvencem a következő fotón látható, kissé fémes fényű szürkészöld:







A következő felvonásban egyrészt olyan Secretum csészék készülnek, amelyeknél geometrikus mintázatokat, finom vonaljátékokat használok majd, reményeim szerint mozgalmasabb, drámaibb mázakkal, a szerkesztettség és a véletlenszerű festőiség kontrasztjával; másrészt pedig az eddigieknél jóval lazább és frissebb grafikájú, buja növényzetet és állatokat is megjelenítő tárgyak is előkészületben vannak.

A mai kemencében volt még jónéhány a korábban megszokott csészetípusokból is, amelyeknek egy részére szintén ez a virágos mintázat került, finom, pasztelles petrolzöldben és feketében, kétféle méretben. Ilyenek:



Aki nem hiszi - vagy hiszi, de megnézné közelebbről is, járjon utána vasárnap a WAMPon.

2015. június 12., péntek

Bemutatkozik a Materra Secretum


Régóta dédelgetett vágyam volt olyan ivóedényt tervezni, amelyek sokkal erősebb természeti asszociációkat keltenek, és halvány utalásféleképpen a keleti teakultúra csészéit is felidézik, ugyanakkor nem a hagyományos, korongolt technikával, hanem lapokból építve készülnek. Megszületett a Materra edények új családja, a Materra Secretum.




A secretum szó  jelentése titok, magányos hely - esetünkben titkos érzésekre és emlékekre, álmokra utal. A tervezés során egy olyan párás, árnyékos benső kert képe vonzott, ahol a csöndben elrejtőzve felfedheti magát a Valóság, minden szépségével és fájdalmával együtt. Szándékaim szerint a Materra Secretum csészék egy nagyon személyes hangon szólalnak meg, és beszélnek a csendről.

Szerettem volna, ha ezeken az edényeimen a mintázatok kissé elmosódottan, épp csak sejthetően jelennek meg, így inspirálják a képzeletet is. Ha fénnyel alig átszűrt, algás tavak vízi növényvilágára, ködös őszi rétekre, alkonyati sétákra emlékeztetnek. Ha a felületük érett termések burkát idézi, vagy éppen kő- és földszerűek - de úgy, hogy közben a játékos mintázatok is jelen vannak.
Ezért aztán  ezekhez a csészékhez sokféle mázat kevertem - őröltem, régi és újabb receptek alapján, többségében hamuval, és agyaggal*, amelyek érett, matt-selyemfényű felületeket és finom effektusokat hoztak létre a magas tűzben. A mázak játékossága, festői esetlegessége miatt minden csésze egyedi és megismételhetetlen darab.


A Materra Secretum kőedény csészéi 2,5 deciliteresek. Fül nélkül készülnek, egyszerű, felfelé szűkülő palástjuk lapból épül, amelyhez klasszikus fenékgyűrű társul, így az edény kissé lebegni látszik. Ezen kívül funkcióval is bír: ha forró teát iszunk belőle, a szájánál megfogva és a gyűrűnél alátámasztva lehet megtartani a csészét, ott nem melegszik át annyira a kerámia. A csészék építéséhez kétszer annyi idő szükséges, ahogy a mázak elkészítése, és a magasabb hőfokú égetés is több időt és energiát igényel, de számomra megéri a fáradságot.

*Több komplex összetételű mázat alkalmazok, de például ennek az okker árnyalaktokban játszó csészének a máza semmi mást nem tartalmaz, mint fahamut és vörös agyagot, amelyek csodálatosan érett, majdnem matt mázzá olvadtak össze. A máz receptje Néma Júlia: Magas hőfokon című könyvében található, ahogy a következő képen látható csészék hamumáz-receptje is innen származik. A fotón érzékelhető a mázfelület finom selymes fénye:
















Június 14-én vasárnap a WAMP-on lehetőség nyílik a csészék megtekintésére és megvásárlására,  4800 ft/db áron. A vásár délelőtt 11 kezdődik este 19 óráig tart, Budapesten, az Erzsébet téren. Szeretettel várok minden érdeklődőt!

2015. június 5., péntek

OFF


Néhány napja régi, működésképtelen repülőgépekkel találkoztam, és egészen közelről megcsodálhattam a szovjet ipar e műremekeit, amelyekre az idő és a virágzó rozsda gyönyörű festői felületekké érlelt. Az itt látható fotósorozatot nem nevezném művészetnek, mert csak egy spontán telefonos lövöldözés eredménye, de számomra rendkívül inspiráló képek ezek. Persze nem a Materra edényekre vonatkozóan inspirálnak, HANEM. Szárnyakat adnak ezek a szárnyaszegett roncsok...