2015. február 5., csütörtök

Cakk-cakk

A műhelyben szinte naponta készül egy új pecsét, gyarapodik az eszköz-készlet, az új mintákat tálakon próbálgatom, megy a kemence, és néhány megrendelést is abszolváltam, csak nem volt idő rendszeresen írni ezekről. Na majd most.

Ahogy korábban szó volt róla, elkezdtem egy ilyen szigorúbb, de az én szívemnek kedves geometrikus sorozatot. Még fejlesztés alatt áll a projekt, de vannak már olyan eredményei is, amivel elégedett vagyok. Az ipszilon-szövet minta, például.
Ugyanakkor közben kiégett néhány a random vonalhálózatos csészék közül is:

Az utóbbi két hét néhány munkaközi fotója ebben a geometrikus témakörben, a gipszelési, illetve a nyers fázisokról:

A prototípusok tálak formájában mutatkoznak majd be, ha kiégtek. Még legalább három verziót szeretnék kipróbálni ebben a stílusban.

A következő két posztban pedig (holnap!), ígérem, átlendülünk az ellenpólusra: a dús növényi ornamentikák buja világába. Bizonyám!

2 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon klasszak lesznek ezek a geometrikus minták! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy így látod! (Szeretem azokat az enteriőröket nagyon, ahova ezek illenek majd...)

      Törlés