Sárkányok az életfa tövében

Az előző bejegyzésemben említettem, hogy egyszerűen rajongok a középkori figurális ábrázolásokért, mert bájosak negédesség nélkül, közben groteszkek, sőt, olykor brutálisak, de öncélúság nélkül, és hát annyi minden belesűrűsödik a meséktől, mítoszoktól a ragyogó spiritualitáson át a szeretnivaló tévedesekig, spekulációkig, és persze a sutaságtól kezdve a szépség és jóság szenvedélyes kereséséig, hogy az egészen csodálatos! 
Az előző, bújócskázó madarakat ábrázoló középkori téma után elkészült a következő:

"Megszelídített sárkányok az életfa tövében" - legalábbis én így olvasom ezt a jelenetet, amely egy nyolcszáz éves miniatúráról származik. A mitikus sárkányok ambivalens lények: általában félelmet keltenek pusztító, természetfeletti erejük miatt, a belőlük származó tűz miatt pedig gonosz szándékot tulajdonítanak nekik. A sárkány engem nem mint gonosz bestia, hanem mint az ösztönvilág erővel teli megtestesítője érdekel, amely lehet, zabolátlan, sebzett, pusztító fenevad is ugyan, amikor megbillen a világ egyensúlya, és az ember más tartóoszlopai megrendülnek, és nem uralkodnak feleltte. De ugyanakkor lehet erőforrás is, a kincsek és konkrétan az élet kútjának őrzője. Ha az életfa tövében a madarak, a szellem madárkái megpihenhetnek a hátán, ott már nagy baj nem lehet, mert összekapcsolódik és szövetségre lép a "felső és alsó világ", a test és a lélek, a szellem és az ösztön világa. Beleszerettem ebbe a miniatúrába, meg kellett faragnom.

így készül a pecsételőhenger

Nyers agyaglap a pecsételt mintákkal.