2014. november 6., csütörtök

Számvetés a születésről

Folytatva az előző bejegyzést: ha jól meggondolom, 2014-ben három hónapot dolgozhattam összesen az eddigi tízből. Tavaly ilyenkor, amikor a Materra színre lépett, egészen másképp képzeltem el a manufaktúra első évét. A rengeteg tervem közül, amelyek közül néhányat már tíz, másokat legalább három-négy éve dédelgetek, nem sok valósulhatott meg idén. Aztán egy napon arra jutottam: úgy könyvelem el, mintha idén született volna egy gyermekem - hiszen ez így is van: újjá kellett szülnöm kisebbik fiamat. Ehhez képest mámorító a lehetőség, hogy máris munkába állhatok, pedig még csak fél éves... :-) (pontosan fél éve volt az agyműtétje, ami a feje tetejére állította a világunkat).

Mindennek megvan a maga ideje, a tárgyak születésének is eljön a napja, szépen sorjában, addig csak hadd mocorogjanak és növekedjenek idebenn... Engem is Karácsonyra vártak annak idején, de csak januárban láttam meg a napvilágot, hát ehhez hasonlóan sok-sok új finomságot én is csak jövőre tudok bemutatni a nagyvilágnak.

De azért így is várhatóak újdonságok az adventi vásárokon, több is, de ami egészen biztosan: a régiek mellett új témák és új minták az edényeken. Lesznek aprócska városok, aprócska erdők között, és lesznek bennük titokzatos lények is, és lesznek tengerek, benépesítve a vízi élővilággal, az erdőkbe bemerészkednek a vadállatok, és a végül, hetedik napon megjelenik Édenkertben még valaki... na kicsoda?


3 megjegyzés:

  1. alig várom, hogy mutasd! gyönyörű minden, ami a kezed közül kerül ki!

    VálaszTörlés
  2. Gyógyulást, jó egészséget. Ezek a minták milyen anyagba vannak vésve? Gipszbe? Nagyon szép minden, amit csinál!! Andrea

    VálaszTörlés