2014. március 24., hétfő

Nyolc, tele a polc

 ... az én kicsi konyhaszekrényem polca, mázhibás, csálé, és kezdetleges darabokkal:
Egyszer az egyik kedvenc blogon olvastam a következő, jókedvre derítő ötletet:  "Vegyél kiárusításon aprópénzért valami kis akármit magadnak. Én egy nagymamás csészét vettem, alátéttel, kiválasztottam azt, amelyiknek egy pici hibája is volt, hogy passzoljunk egymáshoz."
Nohát, mi minden tökéletlen csészét befogadunk a családba, és használjuk is őket jó sokáig, nagy harmóniában, mert remekül összeillünk :-) .

Ebben nem csak ökológiai szempontok vezérelnek, hogy ne vesszen kárba semmi, vagy valamiféle, a családunkra jellemző, elesettek iránti érzékenység, ami például a szociális szférában dolgozó testvéremet arra indította, hogy kifejezetten ronda és idegbeteg macskát válasszon, én meg a tárgyakra is kiterjesztem...
Nem, nemcsak: mert engem mindig is gyönyörűséggel töltött el, ha egy tárgynak egyénisége, leolvasható története van. Bennem ez egybecseng azzal, hogy az emberekben is ezt találom a legizgalmasabbnak, hogy mit kezd a maga hibáival, tudja-e viselni azt, és előnyére fordítani?  Egy-egy testi vagy lelki tökéletlenség a másik oldalról hatalmas felhajtóerő, inspiráció, és új, izgalmas, eredeti szín forrása lehet - bár ezért meg kell dolgozni. Ahogy a steril, makulátlan szépség, a felületi tökéletesség jelenthet akár érdektelen unalmat is az érem túloldalán, bizonyos esetekben.
Én vonzódom és nagyon kötődöm az ilyen szexepillel rendelkező használati tárgyakhoz, és boldogan időzik el a tekintetem, és az ujjam egy-egy "szeplőn". Otthonossá, személyessé teszi ez mindennapos viszonyunkat.

Sok gyakorlati oka van annak, hogy én miért olyan technikával készítem a tárgyaimat, amellyel szinte lehetetlen célkitűzés a formai tökéletesség, például a gyár hiánya, de benne van a fentebb részletezett vonzalmam is a játékosan szabálytalan kerámiák iránt. Ugyanis, az a tényező, hogy a mintát kézzel, egyenként viszem fel az agyagba nyomva, majd (majdnem) szabadon építek belőle edényt, még a legnagyobb körültekintés mellett is azt eredményezi, hogy a csésze szája például véletlenül sem lesz tökéletes kör. Van, akit ez zavar, de én táncnak látom, és gyönyörködöm abban, hogy az anyag, a föld a tűzben táncol, és mozdul, és a maga életét éli.

6 megjegyzés:

  1. Klassz lehet nálatok polcnak is lenni. :-)

    VálaszTörlés
  2. eddig is nagyon szerettem a munkáidat, de ezután, hogy olvastam, milyen szépen gondolkodsz, még jobban :))))

    VálaszTörlés
  3. Eddig még csak egy bögrém van tőled... a karácsonyi WAMP utolsó napjáról. Egy kicsit kicsorbult utolsó utáni darab, a pult alól, a későn érkezőknek félre téve. Így aztán a polcotokon egyel kevesebb a "szeplős", mert nálam van. És örülök neki!!
    Megyek a többiért, színesekért, szeplősökért, csak sikerüljön végre elcsípni téged valahol!
    (Egyébként a tökéletesnek tűnő dolgok általában tényleg végtelenül unalmasak.)
    :)))

    VálaszTörlés
  4. Kedves Zsuzsi! Gyönyörűek a kerámiáid. A fenntebb leírt sorok úgyszintén. Kivételes helyzetben vagyok, hogy személyesen is ismerhetlek, és nagyon örülök is ennek. Katona-Babus Márti

    VálaszTörlés