Ezeket a plasztikákat a diploma utáni években építettem, amikor Kozma ösztöndíjas voltam, a
diplomamunkám folytatásaképpen. 11 évvel ezelőtt. Ahogy korábban
említettem, a plasztikáimban kezdettől a városi struktúra, a formán túl mint metafora érdekelt leginkább, az emberi egzisztencia metaforája. Emiatt pedig nagyon foglalkoztattak azok a szövegek, versek, vagy bibliai részek, amelyekben ugyanígy jelenik meg a város, amikor például a megszemélyesített Jeruzsálemnek írt próféciák, ígéretek egyaránt olvashatók az egyénnek szóló, személyes üzenetként is. Beleszerettem ebbe a gondolatba, ma is borzongással tölt el ez az azonosulás, hogy egy időben és térben oly távoli, oly más vonatkozású szöveg egyfajta szerelmeslevélként kelhet életre itt és most.
A címek ebben a sorozatban ezért leginkább idézetek, szövegtöredékek lettek, a művek tehát elég konkrét történetekre utalnak, vagy legalábbis azok ihlették. (Utána még következett egy ilyen narratív sorozat, de előtte és később már nem ez volt a jellemző.)
"Felépülsz":
(Jeremiás próféciája Jeruzsálemről)
Ez a kedvencem ebből a sorozatból, több oldaláról megmutatom. Azzal játszottam, hogy a város magja, közepe, a lényege hiányzik, de az árnyékát, voltaképpen az emlékét, még őrzi a föld, a fundamentum, amelyre ráépült. Egészen addig őrzi az emlékezetében, míg helyreáll a város újra:
"Atlantisz" - itt is egy hiányról van szó. Egy elmúlt, elsüllyedt városról, amit betemetett az idő, amire ráépültek az újabb világok. Ennek a letűnt városnak már csak a negatívja létezik, mint a Vezúv lávájában elégett pompei polgárok teste. Nincs és a lényege mégis van - foglalat, amely belakható:
"Benned a létra" - ez a cím az azóta már meglehetősen elcsépeltté vált Weöres versre utal: "Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." Ebben a plasztikában egy kis játékot rejtettem el, egy csúszdát, vagy folyosót, ami belül összeköti az egyik oldalon lévő, felső kijáratot, a másik oldalon alul nyíló kapuval.
"Falaid előttem vannak szüntelen"
(Izaiás szövegében a gondviselő, vigyázó Isten mondja Jeruzsálemről)
A struktúra pedig két egymást támasztó, egymást megtartó szerkezeti elemből, tömbből áll, egy egyensúlyi helyzet:
"Kulissza" - ennél a darabnál az a gondolat foglalkoztatott, hogy micsoda ellentét feszülhet a kint és bent között, azaz, hogy mindaz, ami egy "városról" vagyis egy személyről kívülről látszik, és talán egyszerűen, egy mondatban leírható, mennyire nem közelíti meg azt a komplexitást, és dinamikát, ami ténylegesen az ő valósága:
"Óváros" - ez egyszerűen csak egy hegyre épült város:
"A város színe és fonákja" - itt a fonák oldal egy fekete, sötét, nem befogadó, hanem holt és süket tér. Sajnos megsérült, így inkább csak a színét mutatom:
