Azokban az években, amikor a fiaim megszülettek, nem volt még kerámiaműhelyem, és a két kicsi gyerek mellett évekig nem is lett volna időm, és alkalmam sem érdemben agyaggal dolgozni. De a vágy és a lendület megvolt bennem az alkotásra, a játékos kedv sem hiányzott, így többek közt mézeskalácsokat sütöttem (egy bevált finn piparkakku-recept alapján). Nem csak saját használatra vagy megrendelésre készültek ezek, hanem több kiállítás is nyílt belőlük.
Jó játék volt, és ez a bababarát tevékenység remekül illeszkedett a kezdő anya életébe, meg a kerámikus is örült bennem, hiszen mégiscsak gyúrtam, és formáztam, préseltem és írókáztam, mázaztam és égettem a masszát, csak nem agyagból, hanem tésztából. És persze teljesen mást, de próbáltam jó, a műfajhoz illő megoldást találni a feladványra - belecsempészve a történeti és népi kerámiák, sőt, más területek világát is, az üvegablakoktól a vitézkötéses és brokát textileken, palmettás tarsolylemezeken, tulipános ládákon át a középkori padlócsempékig. A tészta "nem-művészet" mivolta megengedte, hogy szabadon kísérletezzek.
Korábban absztrakt plasztikákat, stilizált városokat építettem, ami - lássuk be - nagyon kevesekhez áll közel, egy szűk kört szólít meg, így hát ezek után nagy kaland, és szívmelengető érzés volt olyasvalamivel foglalkozni, ami mindenki számára kedves, szerethető, szó szerint könnyen fogyasztható, a kicsi gyerekektől a százévesekig.
Közben kialakítottuk a műhelyemet, lett kemencém, és mindenféle gépem, meg egyre több időm is, visszatértem a kerámiához, de ez a könnyed kaland nem múlt el nyom nélkül, hatással volt rám, talán felszabadított egyfajta játékosságra.
A művészetoktatásban, akár a Kisképzőben, akár az Iparon, arra készítettek fel minket, hogy a művész-kaszt részeként a nagyon szűk műértő (és fizetőképes) elit számára tervezzünk design tárgyakat és/vagy képzőművészeti alkotásokat. Az emberek többsége pedig úgysem érti, nem értékeli, nem tudja/nem is akarja megvásárolni ezeket. Így hát marad külön halmaz a kultúr-elit, és külön az "egyszerű nép", a művészek meg gyakorlatilag egymásnak alkotnak, egymás hátát veregetik a megnyitókon...
Én tíz éve végleg elköltöztem Budapestről, és egy faluban élek, így nagyon közel került hozzám ez az egyszerű világ. (Tulajdonképpen mindig is közel volt, mert somogyi iparoscsaládból származom.) Ezt a szót én nem negatív értelmében használom, az egyszerűségnek egyre nagyobb az értéke a szememben. Megtanultam nagyra becsülni, tisztelni azokat, akik bár nem magasan kvalifikált, az elvont művészetfilozófiát értő, kortárs műalkotásokon edzett emberek, de kőkemény munkával, józan, bölcs emberséggel élték le és adták tovább az életüket, igazi, vitathatatlan értékeket teremtve. A világ nem most szakadt ketté, a nagy tömegek a történelem során korábban sem tudtak táplálkozni a kortárs művészet asztaláról, az irodalom vagy a zene terén sem, mert ez sokak számára valóban emészthetetlen. Nincs is ezzel semmi gond, a kultúra és a spiritualitás magashegyi, ritka levegője nem való mindenkinek, mégis életbevágóan fontos az egész emberiség számára, hogy mindig legyenek, akik a legmagasabb csúcsokat ostromolják.
De bennem megszületett a felelősségérzet, és a vágy, hogy a használati tárgyak terén egy olyan műfajban is alkossak, amely mindenkihez szólhat. Hogy szívmelengető és szerethető, egyedi és személyes tárgyakat készítsek, de magas szellemi, esztétikai és technikai igényességgel. A tárgyalkotó iparművészet, mindennapi használatra szánt tárgyak készítése semmivel sem alacsonyabb rendű tevékenység, mint egy jó kép megfestése, egy szobor megmintázása. (Japánban például a kettő egy és ugyanaz.) Engem most sem érdekel kevésbé a képzőművészet (a plasztikákat tekinthetjük szellemi funkcióra rendelt tárgyaknak), de a hangsúly a munkámban ezekre a mindennapi cselekvéseket segítő, ünneppé avató tárgyakra tolódott.
Nem dokumentáltam annak idején megfelelően minden munkámat, de most, hogy ez az időszak végképp lezárult, összekerestem az ilyen-olyan fényképeket, mind, amit csak találtam, és feltettem egy webalbumba, hogy emléket állítsak ezeknek az édes éveknek.
ITT megtekinthetőek a mézeskalácsaim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése