2015. január 16., péntek

Téli absztrakt - egy új minta margójára


Szeretem a telet, hóval még inkább, de anélkül is: szép ez a kopár világ. Aljnövényzet és falevelek híján a fény éles, szögletes árnyékokat vet, és engem elbűvöl a kultúrtáj geometriája, a falu melletti földeken a szőlőkarók ritmusjátékai:



Gyöngyöstarján a hegyek alatt, szőlők között.

A természet is gyönyörű alakzatokat mutat: a faágak táncoló árnyékának hálózatát a házfalakon, vagy - ez a legszebb: - jégkristály-fraktálokat egy erdei patak vizén...



Jó most kissé elidőzni az egymást metsző vonalak szép, absztrakt rendszerében. Mintha a természet januárban, a buja formák elrejtésével, a szerkezetek felmutatásával arra késztetne, hogy mielőtt nekivágunk az évnek, tekintsünk az életünk mélyebb struktúráira, mert most, ebben a megtorpanó, csöndes időben, lecsupaszítottságban könnyebben felfedezhetőek a rendszerhibák.
A falubeliek már metszenek a szőlőkben, és a gyümölcsfákról is nemsokára levágják az elkorhadt, beteg ágakat, hogy az élet minél több teret nyerjen, és minél szebb gyümölcsöt hozzon idén.
Az újévi fogadalmak is a rendteremtésről szólnak.

A rendről jut eszembe: múlt héten megtanultam kirakni a bűvös kockát. Talán nem tűnik nagy dolognak, pedig számomra az: ugyanis eddig nem volt ilyesmihez affinitásom, érzékem, és sohasem hittem volna, hogy valaha sikerül megértenem akár egyetlen logikai játék szabályrendszerét is. De eljött az ideje a vágynak, és így a jó megoldások megkeresésének is. Persze, valójában arról az egyre erősödő vágyról van szó, hogy az ember a káoszból kozmoszt teremtsen, a rendezetlen, formátlan összevisszaságból élhető, otthonos világot. Arról a reményről, hogy az élet sok kusza viszontagsága is egy szép mintázattá rendeződjék lassan, a nagy játék végére. Így aztán én most annak a boldog tapasztalatával kezdem el az évet, hogy semmi sem lehetetlen.

Visszatérve a geometriához: a minták terén az egyenesek és szögletek játéka legalább annyira lenyűgöz, mint például a növényi ornamentika, vagy a derűs figurák világa. Ezért aztán mindig szerettem volna efféle mintázatú edényeket is készíteni.

Amikor kirándulás közben megláttam a patakon ezt a hihetetlen, áttört, jégkristályos felületet, és fotóztam, tudtam, hogy most jött el ennek az ideje:


Eszembe is jutottak az erre rímelő, tavaly húsvétkor festett hímestojásaim - ez lett a kiindulópont:

(A tojásfestéshez egy gyors módszert választottam, amiről aztán kiderült, hogy szép is - lám, az időhiány milyen nagy designer! Keskeny dekortapasszal körbetekertem őket, aztán megfestettem. )

Azóta vágyom ilyen kerámiára, mióta lehámoztam a tojásokról a ragasztócsíkokat. Na persze, nem pont olyan lett agyagon, egyelőre, de már az első eredmények is örömmel töltenek el.

Így kezdődött a munka:

...aztán így folytatódott - ez már az első, kezdetleges próbanyomat  a témában - de még messsze nem az igazi, fejlesztésre szorul:

Végül egy újabb pecsétet készítettem:
...amiből született egy felület, amivel már elégedett vagyok:
(nyers agyag)

 Nekem ez nagyon tetszik! Jó kis térbeli rácsozat... mikádó, vagy amit akartok. :-)
(Egyesek szerint nem sokan osztoznak majd a lelkesedésemben, de nem baj, én tudom, hogy nagyon dögös lesz készen, máz alatt...)

Ez tehát az első felvonás, az idei első kaland rácsok világában, de tovább is lesz. Mondjam még?

2 megjegyzés: