Idilltöredék (keddi műhelylátogatás - helyett)

Ma, a várva várt ünnepi töltődés után - mifelénk ez többrendbeli születés és névnapokat is jelent egyben - megkezdődik az idei első munkanap is: műhelytakarítással.

Napok óta rakjuk a kis vaskályhát a műhelyben, mostanra már 14 fokig is felkúszik a hőmérséklet, de az agyagok még jéghidegek. Addig is, míg kissé megmelegszenek, helyére teszek mindent, az utolsó vásári portékák és a titkos karácsonyi ajándékok készítésének és csomagolásának nyomait is, kitakarítok, és elmosom az összes eszközöket - mert új rend kell az új évhez és az új feladatokhoz is, tiszta terep a tiszta gondolatokhoz és a jó döntésekhez, hogy aztán majd boldog önfeledtségben csináljak rendetlenséget újra, hogy mindent beborítson megint a gipszforgács.

Először is néhány régóta halasztott kedves rendelést szeretnék teljesíteni. Aztán pedig alig várom, hogy az új terveimet is megvalósíthassam - szerettem volna a téli szünet alatt legalább egy-két akkordot kipróbálni ezekből, hogy végre kiderüljön, hogyan is csilingelnek majd az újdonságok, de csak most jött el az ideje. Persze azért a munkaszünet idején sem tétlen a képzelet, és amíg az anya játssza a főszerepet a földműves helyett, addig is formálódnak a tervek valahol egy rejtett zugban.
Ez a folyamat aztán néha testet is ölt apró játékok formájában. Például, karácsonykor nem volt hó, hát jó volt a papír is, és míg hópihéket vagdostam a gyerekszoba ablakára, egy új Lechner-projektet találtam ki... de erről majd lesz még szó:

és másutt is hópelyhek szállingóztak a házban:

... aminek lesznek következményei a műhelyben, a csészéken is.
Aztán pedig egy közös játékot is kitaláltam, amit veletek szeretnék játszani, ennek a részleteit is elárulom nemsokára...

Nagyon termékenyek azok az időszakok szakmailag is, amikor van idő sokkal kötetlenebb módon, ráérősen inspirálódni, kérődzni a tudatküszöbön billegő ötleteken. Az ember ilyenkor mindent magába szív, az ízektől a fényeken át a hangokig, és ezek megtermékenyítik a gondolatokat, játék a Játékot.
Például nem volt fehér a karácsony - igaz, éppen a születésnapomra aztán megérkezett a hó ide is - viszont a köd, vagy a napsütés a dér látványa ugyanúgy feltölt engem, mint akár egy csokor frissen szedett aranysárga körömvirág-csokor lehetetlen látványa Szenteste az ikonosztáz előtt:

A karácsony azért így is elérkezett. A mi fánk ugyanúgy egy apránként növekvő valóság, mint mi magunk, vagy akár a Materra is. Majdnem minden dísze az én munkám, (vagy a barátaimé), és  évről évre készítek egy-egy újat is rá a gyerekeimmel, textilből, papírból, szalmából, mikor miből. Így minden évnek emléket állítunk néhány apró tárggyal, ami az ünnep idején segít felidézni a múltbéli jókat is, és örülni nekik.

Aztán az is előfordult már, hogy később a kerámián köszönt vissza valamilyen bumfordi karácsonyfadísz, mint az alábbi angyal is egy pecsét formájában - a motívumok kiszámíthatatlan magánélete:

Talán, mert ekkor születtem, számomra a január az év legnagyszerűbb hónapja - az új kezdet, az új remények lendületes és izgalmas időszaka, ami olyan, mint a hajnal, amikor az épp elkezdődött idő még tengernyi lehetőséget tartogat, a még-bármi-lehetséges varázsa ez. Remélem, nemsokára bemutathatom itt az új év első edényeit is, ami csak a kezdet...
Addig is boldog januárt kívánok mindenkinek! :-)