Moza & Materra

Nemrég készített egy fotósorozatot Balogh Ágota, amelyben együtt szerepel néhány kis edényem a Moza gyönyörű lapjaival.

Már régen készülök a Mozás projektre, külön erre a célra el is készült néhány pecsét Moza-motívumokkal, meg néhány edény is próbaképpen, de különböző okokból ez (a  konkrétan a műkőlapok mintázatára épülő edénysorozat) tavaly nem jutott el a végkifejletig és a közös fotózásig.
De nemsokára ennek is eljön az ideje. :-)

A fenti a képek egy spontán találkozásból és hirtelen ötletből születtek, az épp kéznél lévő edények bevonásával. A kísérlet sikerült: kiderült, hogy a nem kifejezetten Moza-mintás edényeim is nagyon jó barátságban tudnak lenni a lapokkal, mert rokon világot alkotnak.

Folyt. köv.!

Téli absztrakt - egy új minta margójára

Szeretem a telet, hóval még inkább, de anélkül is: szép ez a kopár világ. Aljnövényzet és falevelek híján a fény éles, szögletes árnyékokat vet, és engem elbűvöl a kultúrtáj geometriája, a falu melletti földeken a szőlőkarók ritmusjátékai:

Gyöngyöstarján a hegyek alatt, szőlők között.

A természet is gyönyörű alakzatokat mutat: a faágak táncoló árnyékának hálózatát a házfalakon, vagy - ez a legszebb: - jégkristály-fraktálokat egy erdei patak vizén...

Jó most kissé elidőzni az egymást metsző vonalak szép, absztrakt rendszerében. Mintha a természet januárban, a buja formák elrejtésével, a szerkezetek felmutatásával arra késztetne, hogy mielőtt nekivágunk az évnek, tekintsünk az életünk mélyebb struktúráira, mert most, ebben a megtorpanó, csöndes időben, lecsupaszítottságban könnyebben felfedezhetőek a rendszerhibák.
A falubeliek már metszenek a szőlőkben, és a gyümölcsfákról is nemsokára levágják az elkorhadt, beteg ágakat, hogy az élet minél több teret nyerjen, és minél szebb gyümölcsöt hozzon idén.
Az újévi fogadalmak is a rendteremtésről szólnak.

A rendről jut eszembe: múlt héten megtanultam kirakni a bűvös kockát. Talán nem tűnik nagy dolognak, pedig számomra az: ugyanis eddig nem volt ilyesmihez affinitásom, érzékem, és sohasem hittem volna, hogy valaha sikerül megértenem akár egyetlen logikai játék szabályrendszerét is. De eljött az ideje a vágynak, és így a jó megoldások megkeresésének is. Persze, valójában arról az egyre erősödő vágyról van szó, hogy az ember a káoszból kozmoszt teremtsen, a rendezetlen, formátlan összevisszaságból élhető, otthonos világot. Arról a reményről, hogy az élet sok kusza viszontagsága is egy szép mintázattá rendeződjék lassan, a nagy játék végére. Így aztán én most annak a boldog tapasztalatával kezdem el az évet, hogy semmi sem lehetetlen.

Visszatérve a geometriához: a minták terén az egyenesek és szögletek játéka legalább annyira lenyűgöz, mint például a növényi ornamentika, vagy a derűs figurák világa. Ezért aztán mindig szerettem volna efféle mintázatú edényeket is készíteni.

Amikor kirándulás közben megláttam a patakon ezt a hihetetlen, áttört, jégkristályos felületet, és fotóztam, tudtam, hogy most jött el ennek az ideje:

Eszembe is jutottak az erre rímelő, tavaly húsvétkor festett hímestojásaim - ez lett a kiindulópont:

(A tojásfestéshez egy gyors módszert választottam, amiről aztán kiderült, hogy szép is - lám, az időhiány milyen nagy designer! Keskeny dekortapasszal körbetekertem őket, aztán megfestettem. )

Azóta vágyom ilyen kerámiára, mióta lehámoztam a tojásokról a ragasztócsíkokat. Na persze, nem pont olyan lett agyagon, egyelőre, de már az első eredmények is örömmel töltenek el.

Így kezdődött a munka:

...aztán így folytatódott - ez már az első, kezdetleges próbanyomat  a témában - de még messsze nem az igazi, fejlesztésre szorul:

Végül egy újabb pecsétet készítettem:

...amiből született egy felület, amivel már elégedett vagyok:

(nyers agyag)

 Nekem ez nagyon tetszik! Jó kis térbeli rácsozat... mikádó, vagy amit akartok. :-)
(Egyesek szerint nem sokan osztoznak majd a lelkesedésemben, de nem baj, én tudom, hogy nagyon dögös lesz készen, máz alatt...)

Ez tehát az első felvonás, az idei első kaland rácsok világában, de tovább is lesz. Mondjam még?

Idilltöredék (keddi műhelylátogatás - helyett)

Ma, a várva várt ünnepi töltődés után - mifelénk ez többrendbeli születés és névnapokat is jelent egyben - megkezdődik az idei első munkanap is: műhelytakarítással.

Napok óta rakjuk a kis vaskályhát a műhelyben, mostanra már 14 fokig is felkúszik a hőmérséklet, de az agyagok még jéghidegek. Addig is, míg kissé megmelegszenek, helyére teszek mindent, az utolsó vásári portékák és a titkos karácsonyi ajándékok készítésének és csomagolásának nyomait is, kitakarítok, és elmosom az összes eszközöket - mert új rend kell az új évhez és az új feladatokhoz is, tiszta terep a tiszta gondolatokhoz és a jó döntésekhez, hogy aztán majd boldog önfeledtségben csináljak rendetlenséget újra, hogy mindent beborítson megint a gipszforgács.

Először is néhány régóta halasztott kedves rendelést szeretnék teljesíteni. Aztán pedig alig várom, hogy az új terveimet is megvalósíthassam - szerettem volna a téli szünet alatt legalább egy-két akkordot kipróbálni ezekből, hogy végre kiderüljön, hogyan is csilingelnek majd az újdonságok, de csak most jött el az ideje. Persze azért a munkaszünet idején sem tétlen a képzelet, és amíg az anya játssza a főszerepet a földműves helyett, addig is formálódnak a tervek valahol egy rejtett zugban.
Ez a folyamat aztán néha testet is ölt apró játékok formájában. Például, karácsonykor nem volt hó, hát jó volt a papír is, és míg hópihéket vagdostam a gyerekszoba ablakára, egy új Lechner-projektet találtam ki... de erről majd lesz még szó:

és másutt is hópelyhek szállingóztak a házban:

... aminek lesznek következményei a műhelyben, a csészéken is.
Aztán pedig egy közös játékot is kitaláltam, amit veletek szeretnék játszani, ennek a részleteit is elárulom nemsokára...

Nagyon termékenyek azok az időszakok szakmailag is, amikor van idő sokkal kötetlenebb módon, ráérősen inspirálódni, kérődzni a tudatküszöbön billegő ötleteken. Az ember ilyenkor mindent magába szív, az ízektől a fényeken át a hangokig, és ezek megtermékenyítik a gondolatokat, játék a Játékot.
Például nem volt fehér a karácsony - igaz, éppen a születésnapomra aztán megérkezett a hó ide is - viszont a köd, vagy a napsütés a dér látványa ugyanúgy feltölt engem, mint akár egy csokor frissen szedett aranysárga körömvirág-csokor lehetetlen látványa Szenteste az ikonosztáz előtt:

A karácsony azért így is elérkezett. A mi fánk ugyanúgy egy apránként növekvő valóság, mint mi magunk, vagy akár a Materra is. Majdnem minden dísze az én munkám, (vagy a barátaimé), és  évről évre készítek egy-egy újat is rá a gyerekeimmel, textilből, papírból, szalmából, mikor miből. Így minden évnek emléket állítunk néhány apró tárggyal, ami az ünnep idején segít felidézni a múltbéli jókat is, és örülni nekik.

Aztán az is előfordult már, hogy később a kerámián köszönt vissza valamilyen bumfordi karácsonyfadísz, mint az alábbi angyal is egy pecsét formájában - a motívumok kiszámíthatatlan magánélete:

Talán, mert ekkor születtem, számomra a január az év legnagyszerűbb hónapja - az új kezdet, az új remények lendületes és izgalmas időszaka, ami olyan, mint a hajnal, amikor az épp elkezdődött idő még tengernyi lehetőséget tartogat, a még-bármi-lehetséges varázsa ez. Remélem, nemsokára bemutathatom itt az új év első edényeit is, ami csak a kezdet...
Addig is boldog januárt kívánok mindenkinek! :-)

2015

Mindazoknak, akik figyelemmel kísérik a Materra háza-táját (és azoknak is, akik nem :-) sőt, magunknak is) nagy szeretettel kívánok
apró örömökkel teli, egészséges, és játékos új esztendőt, a játékhoz pedig kíváncsiságot, derűt és szívbéli játszótársakat! Kívánok nagy és szép kihívásokat, nyomukban pedig fejlődést, növekvő szabadságot és békességet! Kívánom hogy áldás legyen mindannyiunk munkáján és vágyain, s hogy idén egy kicsit még közelebb kerüljünk magunkhoz, egymáshoz és a legboldogabb álmainkhoz!