2014. december 4., csütörtök

Kérdőjel

Ebben az intenzív, hetente vásározós időszakban, amikor szinte éjjel-nappal a műhelyben dolgozom, feszített munkatempóban, még jobban beindul a fantáziám is. A gondolat ráfekszik a szélre, és vitorlázik. A jó áramlatokat segíti a fáradtságnak, konstans kialvatlanságnak egy bizonyos foka is, amiben még talán nem robban le az ember, de a tudat módosul kissé, átjárhatóbbá válnak a határok, az innovatív képzelet pedig sokkal szabadabban csapong, a hétköznapi benyomások a meglepetésszerű képzettársítások nyomán erős inspirációkká válnak. Tele vagyok ötletekkel.
Januárban szeretnék sokat megvalósítani az eddig csak papíron létező, réges-rég dédelgetett tervem közül, de mellettük máris ott tolonganak az új, most született vágyak és tervek. Ezért mihelyt lezárul a karácsonyi vásár és ünnepkör, nekilátok, hogy kikísérletezzem és világra segítsem ezeket a legeslegújabb motívumokat, témákat, színeket, formákat és funkciókat is.
Persze eközben a lehetőségeim, a kapacitásom nem lesz nagyobb... így a régi, a mostani kollekció bizonyos variációi egy időre háttérbe szorulnak. A Materra színre lépése óta sok mintázatot alkalmaztam az edényeimen, sok színváltozatban, és folyamatosan újabbakkal kísérletezem. Hogy később milyen változatok gyártását ismétlem, azt egyrészt a visszajelzések alapján döntöm el, másrészt pedig attól is függ, hogy nekem melyikek tetszenek legjobban. De lehetetlen is volna minden eddigi és folyamatosan szaporodó változatot állandóan gyártásban tartani, így hát az aktuális kollekció folyamatosan változik.
Sok-sok levelet kapok, megrendeléseket, korábban készült és a blogra feltett típusokra, variációkra. Ezek a konkrét darabok sokszor nincsenek készleten, de természetesen, ha a nem túl szoros a határidő, el tudom készíteni őket az igények szerint. Emellett pedig élné az állandó innováció és kísérletezés a maga dinamikus evolúcióját.

Viszont szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy nem idegesítő-e számotokra ez az állandó változás? Gyönyörködtet-e a változatosságnak ez a mértéke, vagy zavaró? Van-e igény konstans design-ra? Vajon minek örülnétek jobban?

1. - Ha lenne egy kiszámítható és egy-egy időszakra állandó árukészlet, egy bizonyos körülhatárolt kollekció, amely folyamatosan elérhető lenne és rendelkezésre állna?
vagy
2. - Ha ugyanígy maradna minden, és folyamatos változás és fejlődés jellemezné az aktuálisan megjelenő kollekciót, amelyben sok lenne a "csak itt és most" elérhető változat, és minden újabb vásár újabb izgalmakat és érdekességeket, újabb meglepetéseket tartogatna?
vagy
3. - Ha a folyamatosan születő újdonságok mellett lenne a legnépszerűbb tárgyaknak, motívumoknak egy olyan szűkebb köre, néhány tárgytípus, amelyből mindig lenne raktáron több, és egész évben elérhető lenne?

Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre!

8 megjegyzés:

  1. Nekem mindig van minden újabb mintacsoportban aktuális kedvencem, így én biztosan nem kötném meg a kezedet az állandóság igényével. Viszont ha a vásárokon vannak olyan típusok, amiket sokat és visszatérően keresnek, akkor szerintem a 3. variációban kellene gondolkodnod.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is bírnék állandó lenni, de el tudtam képzelni, hogy van ilyen igény... például én is olyan vásárló vagyok sokszor (nem a műalkotások terén, mondjuk), hogy szeretem a stabil kínálatot, amit megszokhatok, és nem kell félnem a kivonástól. De alkotóként még nem tudok megállapodni, míg mind a hetvenhéterez ötletemet ki nem próbáltam... talán még utána sem. De 3-4 tipust képes vagyok folyamatosan tartani a nagy dinamizmus mellett is :-) Köszi a választ!

      Törlés
  2. 3. pont! És nagyon szeretnék sima kőedényeket, ahogy már írtam :-) Mert van, akinek az egyszerűbb, skandinávos vonal tetszik...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, azt én is nagyon! most ugyan belebonyolódtam ebbe a retrobarokk túldíszítettségbe :-) de azért... majd egyszer oda is eljutok megint, hiszen mégis az az én igazi hazám. :-)

      Törlés
  3. a 3.verziót javaslanám

    VálaszTörlés
  4. Én is a 3. verzió mellett vagyok, mert nyilván a művészi kreativitást nem érdemes megkötni, de ha az ember nem tud egyszerre megvenni annyit, amennyit a kollekcióból gondol, s az hirtelen eltűnik, akkor nem áll össze egy stílus. :)

    VálaszTörlés
  5. 3 pont. Mert szeretem az állandóságot, de a változatosság gyönyörködtet:)

    VálaszTörlés
  6. Én is a 3. pontra szavaznék, van pár minta, amiért kár lenne, ha feledésbe merülne! :)

    VálaszTörlés