Varázsszőnyeg

A számomra legkedvesebb mintáim azok, amelyek küölönböző történeti korok klasszikus ornamentikái marokkói padlólapokról, a francia gótikus katedrálisok üvegablakairól, románkori freskókról, kódexek díszítősávjaiból, török miniatúrákról, déli kőmozaikokról, keleti szőnyegekről. Egyszerű elemekből felépülő, de az apró, míves részletek sorolása miatt mégis gazdag rácsimták ezek, időtlenül korszerűek, harmonikusak, és ezer titkos asszociációt keltenek: mert a kultúránk mélységes gyökerei csillanak meg bennük. Európa Ezeregyéjszakája. Szeretem ezeket a mintákat használni, saját keverésű, fahamus effektmázakkal különösen, mert a titokzatos álomszerűségüket ez csak méginkább fokozza.

A boldogság kék, és színes madarai

2017 adventi vásáraira készültek ez a vidám madársereglet, sok színnel, matt mázzal, szabálytalan formákon:

Az erdők felszabadítása

Korábban itt írtam a Materra edények elcsendesedéséről.
Egyre inkább úgy érzem, hogy hogy a Materra edények legszebb, legizgalmasabb megtestesülése ez a csendes, tompa vonal, amikor szabadon épített, kissé szabálytalan edényeken jelennek meg a minták, mégpedig egy sokkal rusztikusabb, visszafogottabb változatban a monokróm festésnek, és a matt effektmázaknak köszönhetően. Ez a szürkéskék-fehér verzió az abszolút kedvencem, a lágyan hajladozó edényformákat is nagyon szeretem. A későbbiekben talán éppen ez a készítési mód fog dominálni, a szabályosabb edények helyett (amelyek a tűzben úgyis szabálytalanná válnak, táncolnak, mozdulnak, az elemek és erők élik a maguk életét... úgyhogy ha tánc, akkor legyen tánc! :-D )

"Aranyerdő, ezüsterdő":

Üdv a Négyszögletű Kerekerdőből

Fotódokumentáció az utóbbi idők erdős edényeiről:

Itt még nyersen látható az agyag felülete, festés után

Ez pedig ugyanaz az edény, készen, kiégetve

A pecsételőhengereim közül ez a kedvenc mintám. Arborétum a neve. Egyszínű és színes változatban is készülnek vele edények, amelyek egymással is jól kombinálhatóak:

A felfele keskenyedő bögreforma újdonság:

Belső csend

Zajosan élünk. Az ember nehezen vonhatja ki magát az őt szüntelenül zaklató hangok, képek, információk hatása alól. Megtanultunk együtt élni a zavaró körülményekkel, de a nyugalom hiánya akkor is betegít, ha már fel sem tűnik ez a káosz.

Én az utóbbi években lassan kezdek újra visszatalálni a csendhez. Fiatalabb koromban a csend, a meditáció és a magány létszükséglet volt számomra - ahogy a spiritualitáshoz, úgy az alkotómunkához is  elengedhetetlen körülmény ez, de nekem a hétköznapi lelki egyensúlyhoz is nagy tételben volt rá szükségem. Kicsi gyerekként is szerettem magamban lenni - soha életemben nem unatkoztam még, egy percig sem, mert gondolatban végtelen szabadságot és gazdagságot éltem meg. A kihívást inkább a belső világból való kimozdulás jelentette. Később megtanultam ezt is, de ahogy gyermekeim lettek, az egyedüllét termékeny csendjére már egyre kevésbé volt lehetőségem. A családi élet állandó cselekvést, interakciót, kifelé való figyelést és hangoskodást jelent - ez így is van rendjén, és az örömből semmit sem vesz el, de tény, hogy a szellemi elmélyülésre kevés alkalmat ad. Most hogy már elég nagyra nőttek a fiaim, újra tanulgatom csendet. Nem is olyan könnyű feladat a szétszórt figyelmet újra megtanítani az összpontosításra. A munkám során sokat vagyok egyedül, csöndben, de ez a csend még nem válik automatikusan amolyan aranyló, tápláló meditációvá, sőt, sokszor inkább a hiányérzet dominál. A futás, a meditáció például sokat segít nekem ebben. A belső csend megteremtése nagy feladat: a figyelem tudatos terelgetése ez, míg vissza nem talál újra arra a benső szigetre, ahol az erőforrások fakadnak.

A régebbi plasztikáimnak, festményeimnek és más munkáimnak elég sok közük van a csendhez, és mióta egyre közelebb kerülök ehhez a belső csendhez, megint egyre több ilyen meditatív, minimalista munkám születik. Ez számomra óriási öröm.

De most Materrán belül is szeretnék megfogalmazni valamit ebből a visszafogottabb tartományból.

Ezekben az edényekben szeretném a Materra minták csevegős vidámságát a legjobban közelíteni a csendhez - mondjuk, egy apró örömökkel teli csendhez, amit például akkor élünk meg, amikor egy számunkra kedves valakivel teázunk, és a meghitt beszélgetésben beáll a hallgatás, amelynek oka nem a mondandó hiánya, inkább egy mélyebb mondandó közös átélése. Vagy méginkább ahhoz a derűs csendhez, amelyet az önmagával békében élő ember a körülményektől függetlenül, magában is átélhet.

Az a vágyam, hogy a jövőben nagyobb teret kapjon ez a vonal, bár terveim szerint a sokkal hangosabb, színesebb és játékosabb hangulatú tárgyak továbbra is a kínálat részei maradnak.

És hogy számomra miben is áll a csend? A legcsendesebb természetesen a minták mellőzése volna - ilyen edényeket is készítek, de ezek már majd csak a materra keretein kívül jelennek meg, más kontextusban. A Materra a legcsendesebb változatában sem nélkülözi a játékos mintákat. Ugyanakkor a sejtelmes mázak, amelyeket magam keverek, kissé tompítják a mintázatok kontrasztják, kissé mintha homályba vonnának virágot, fát, madarat. Olyanok, mint amikor nagy ködben, vagy hóesésben megváltozik az utca, vagy a táj visszhangja, szinte csak a közeli neszek érzékelhetőek, a távoli zajok alig hallhatóak, ahogy a horizontot is eltakarja a puha fehérség. Ehhez a lágy csendhez illenek a szabálytalan formák, és a máz tompa fénye, szinte matt, selymes felülete, és a színek finom változékonysága, játéka is.

Íme az első ilyen, elcsendesedés felé tapogatódzó sorozat: