2016. március 31., csütörtök

Kis Materrahatározó

Nos, ha van valaki e blog olvasói között, aki a Materra facebook oldalát nem követi (egy biztosan van), akkor most itt is elújságolom, hogy megnyílt a Materra Webshop! Itt, az oldalsávban is elhelyeztem egy oda vezető linket.
 A bolt még formálódik, és folyamatosan bővül - de tagadhatatlanul létezik!

Nem csak az a bolt előnye, hogy így a Materra bármikor és bárhonnan elérhetővé válik, hanem az is, hogy olyan tárgyak is felkerülnek majd a virtuális bolt polcaira, amelyeket a WAMP-ra sohasem viszek magammal - ilyenek például a korongolt tárgyak - mert ott általában nem nem ilyen típusú tárgyakat keresnek a vásárlók, ugyanakkor időről időre megkeresnek olyanok is, akiknek pont ilyesmire van szükségük.

A jövőben a vásárokban fognak megjelenni az újdonságok, az új minták és tárgytípusok, a webshopba pedig a már megjelent tárgyak kerülnek fel.

Ez alól kivétel az a néhány tárgy, amely már a webboltban is kapható - de ezek nem is nevezhetőek teljes mértékben újdonságnak, mert a minta és a forma is régi, de próbaképpen készítettem néhány olyan tálat, amelyeknél nem festettem meg a belepecsételt mintázatot. Ezek az edények egy halvány kékesszürke, átlátszó mázat kaptak, így csak a máz vastagsága rajzolja ki a mintát. (Talán majd más színben is lesz később.)

Így:





 Az ilyen módon, csak pecsételéssel készült tárgyak alkotják a Signo kollekciót. A boltban látható néven a Signo szó mellett az adott minta saját neve látható.

Ugyanis a Materra webshop indulásakor nevet (mégpedig latin nevet) kaptak az egyes kollekciók, bár én jobban szeretem a "mintacsalád" kifejezést. Egy-egy családba tartoznak a stílus szempontjából, és/vagy a készítés technikája szerint rokonítható minták.

Lássuk a többit is:

 A Vegetatio mintacsaládba tartoznak a pecsételőhengerrel nyomott minták, sűrű növényi ornamentikával, a kert, a rét, a rózsafa és a többi (Hortus, Flora, Cantus, Herbarium, Rosarium, Rosa, Textus és Lucus)

A Coloratio sorozatban javarészt a Vegetatio mintacsalád színes (4-6 színnel festett) változatai tartoznak.

A Fabulatio név alatt a a mesélős, sztorizós, játékos minták találhatóak, Ádám és Éva, traktorok, városok, papírhajók, állatok, ételek és időjárási jelenségek, miegymás  (Humanitas, Animalis, Culinaris, Aquarius, Urbis, Creatura, Vivarium, Silva, Nubes...)

A Traditio mintacsaládban a különböző hagyományos minták, padlócsempék, freskók, kódexek és üvegablakok rácsszerűen sorolt motívumai tartoznak, amelyek a származásuk alapján földrajzi neveket kaptak (Buda, Pest, Morocco, Paris, Tokio, stb.)

A Floreo annak a sokféle mintának az összefoglaló neve, amelyekkel a Materra elindult: főleg egyszerű, apró virágok és más stilizált növényi motívumok tartoznak ide. Ebben a körben az egyes minták szintén városok neveit kapták, mégpedig a Fioretti után asszociálva, számomra kedves szentek városainak neveit (Siena, Lisieux, Roma, Assisi, Avila, Kalkutta, Lima, Padova...)

A Materra Secretum / Ratio illetve Emotio sorozat pedig már nem új, ez a kissé keleties jellegű, matt mázas kollekciót takarja.

2 megjegyzés:

  1. Szerintem gyönyörű ez a festetlen tál, sötét tintakékben is el tudom képzelni, meg gyönyörű okkersárgában. A Traditio mintacsalád nevein töprengtem ám, de nem jöttem rá... :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Eszter! A tintakék (kobalttal például) nem rossz gondolat! Sőt, az okker is jól hangzik! Most éppen egy halvány púderszín van készülőben...

      A Traditio - hát kérlek :-D A Buda és a Pest minta azért kapta az én fatornyos szülőhazám neveit, mert az a katedrálüveg-mintázat, amelyről (kétféle léptékben) kölcsönöztem a mintákat, sok-sok régi magyar házban megtalálható. A hullámos vagy pikkelyes Tokio nevű minta egy széles körben használt tipikus japán motívum, a Moza-féle minta egy hagyományos marokkói padlócsempemotívum, a Párizs nevű mintát pedig majd húsz éve a gótikus, párizsi Saint Denis katedrális üvegablakiról rajzoltam le, és így tovább...

      Törlés