2016. január 7., csütörtök

Az új év első bejegyzése



Szép lassan elkezdődött a műhelyemben is az új év - az ünnepek és betegségek elvonultával, és miután sikerült a munkaszünet közben 5 Celsiusra süllyedt hőmérsékletet 10-re feltornászni az öreg kőfalak között...

Az új esztendő sok újdonságot hoz a Materra háza táján. Olyan változásokat, amelyek már egy-két éve érlelődnek, de mostanra jutottak el a kibontakozásig. Szép lassan, mert a születéshez idő kell. Idő kellett, bő egy év, mire úgy nagyjából kihevertem a gyermekem tavaly előtti súlyos betegségét, és az azzal járó kihívásokat, és sok időre volt szükségem ahhoz is, hogy én magam egy új szintre tudjam emelni ezt az egyszemélyes vállalkozásomat (ami igazából csak most lett ténylegesen vállalkozássá), hogy átgondoljam, újratervezzem a Materra sok-sok vonatkozását, tervezési, gyakorlati, infrastrukturális és egyéb szempontból.

Eddig a Materra úgy haladt előre, mint egy frissen fakadt kicsi forrás, amely utat keres magának az erdőben, a fák között, különösebb racionaltás nélkül, de mindig örömmel haladva, hol lendületesen, hol lassan tapogatódzva, hol egyenesen, hol nagy kanyarokat téve... mint egy új patak, amely a lehetőségekkel élve épp medret rögtönöz magának, és méterről méterre fogalmazza meg önmagát, a maga helyét a világban.

A Materra egy örömteli játék számomra, egy folytonos kísérletezés, állandó megújulás, szüntelen, impulzív és intuitív improvizáció - nem pedig egy profitorientált, céltudatos üzleti terv megvalósulása. Egy olyan folyamat, amelyben újabb és újabb ötletek valósulhatnak meg, minden különösebb korlát nélkül. (Mellékesen, ha úgy tetszik, egyben egy kísérlet is arra, hogy lehet-e ennyire antivállalkozó attitűddel vállalkozni :-) ) 
Úgy tűnik, ebben a játékban egyre több játszótársat találok, akik szintén örömüket lelik ezekben a tárgyakban, és szívesen tovább játsszák őket. Akiket felüdít, hogy személyes, egyedi, spontán és játékos tárgyakat használhatnak. 

A folyamat spontaneitását szeretném megőrizni a jövőben is, hiszen éppen ez az, ami annyira élővé és személyessé teszi ezt a játékot. És azt sem szeretném, ha ez a kis patak valami nagy, betonnal szegélyezett folyóvá váljon, amely hömpölyögve eljut ugyan a tömegekhez, de a csilingelése elvész a zajos áradatban. A Materra kicsi, egyszemélyes manufaktúra marad. Nem is tud megnőni nagyra - ez a technika sem teszi lehetővé ezt. Nem véletlen, hogy (bár igény volna rá) ezek a pecsételéssel készülő tárgyak még a hazai viszonteladóknál sem lesznek kaphatóak. (De másfélék igen ;-) ...majd!)

Ez a műfaj egy igazi slow-craft, lassú, hosszadalmas, figyelem- és időigényes technika, mint a kötés vagy a horgolás. Nem lehet nagy volumenben gyártani, nem lehet gépekkel sokszorosítani, nem lehet kiadni a munkát más műhelyeknek, nem lehet "teríteni" vele a világot :-)  Hiszen akkor már nem is volna személyes, nem is volna játék, elveszne a festőisége, a változatossága is. A lényeg. Épp az, amiért szeretitek: a lassú, figyelmes élet - az elidőzés dicsérete.

Ugyanakkor mégis, ahhoz, hogy ez a kis patak a legszebb arcát mutassa, szükség van változásokra, a keretek, az utak átgondolására. Hogy a Materra hosszú távon is jól működjék, rendszerezésre, átdolgozásra van szüksége. Ennek részletei apránként fognak ebben az évben kibontakozni a nagyközönség előtt. A legtöbbje persze a munkafolyamatokat érinti, amelyet inkább csak én érzek majd. Ugyanakkor sok jó, izgalmas és előre mutató, és a tárgyak minőségében is érzékelhető változást terveztem amikor december közepén, a karácsonyi vásár kellős közepén gondolatban lefektettem a vállalkozás új alapjait.

Sok-sok új tárgy és új irányvonal, több markáns, és sok nüansznyi (de nem kevésbé fontos) változás várható. Ami jó, azt megtartjuk, és még jobb lesz, és új vizekre is evezünk. A Materrának ez a rajzos, pecsételt, népszerű vonala megmarad minden értékével, de új kalandként a sokszorosítással készülő tárgyak világa is megnyílik, sőt, új műfajok is várhatóak az edények mellett. Az előirányzott terv szerint havonta várható egy-egy újabb fejlesztés eredménye, egy újdonság bemutatkozása.

A vásárlás terén is új lehetőségek nyílnak: nemsokára tényleg kinyit a várva várt Materra webshop, és sok újdonsággal készülök azokra a vásári alkalmakra is, amelyeken továbbra is személyesen találkozhatnak a tárgyakkal az érdeklődők. 

Mindenkinek, aki e sorokat olvassa, és figyelemmel kíséri a Materra műhelyét, boldog új évet, s az új évre lassú mézként csordogáló örömöket, értékes, meghitt kapcsolatokat, fejlődésre inspiráló kihívásokat és a Játékba derűsen belefeledkező pillanatokat kívánok!

4 megjegyzés: