2015. május 11., hétfő

Másféle

Múlt héten készítettem néhány szabadabban formált tálat.


Kezembe akadt ugyanis egy olyan kerámia, amit sok évvel ezelőtt a kecskeméti Nemzetközi Kerámiastúdióban készítettem, egy Geszler Mária által tartott papírporcelános-szitázós workshopon, az ő szitájával, amelyen mellesleg egy Kurtág György kotta fotója látható.
Ott úgy hajtogattunk tálakat, lazán behajtott, hullámzó szélekkel, ahogyan ő készíti a porcelánképeit, de én akkor csináltam egyet kissé vaskosabb, megerősített peremmel is, ami talán használati tárgynak alkalmasabb, stabilabb. Ezt a mozdulatot ismételtem meg a mostani sorozatnál is, egyelőre csak kísérleti jelleggel.

 Semmi komolyság, csak játék, lágy hajladozás:

Talán kicsit olyanok, mint összehajtogatott terítők a szekrényben.



Még van néhány darab félkészen, amit majd a következő tűzbe teszek be, mindenféle szép, matt, izgalmas mázakkal. Ilyesmikkel, mint amik ezeken a friss mázpróba-lapokon láthatók.

Ezekben a napokban pedig egy újfajta csésze prototípusait készítem, szintén ennél a rusztikusabb, földközelibb stílusnál maradva...

5 megjegyzés:

  1. Nagy szívdobbanás!! Gyönyörűek! Játékosak, izgalmasak! Első ránézésre tényleg azt hittem anyagot festettél. A mázpróbák!! Középső kép felső három!!

    VálaszTörlés
  2. Zsuzsi, ezek fantasztikusak! Először én is azt hittem, hogy mintás anyagok, másodszorra meg azt, hogy valóban úgy készültek, hogy a mintás agyaglapot meghajtogattad, mint a konyharuhát... :-)) Csodásak.

    VálaszTörlés
  3. De jó, örülök! Ahogy készültek, én biztos voltam benne, hogy nekem ez jó, de hogy másnak is tetszenek majd, abban már egyáltalán nem voltam biztos... köszönöm hogy megírtátok! Igen, van egy hajtogatott terítő jellege. Hát még annak, amit most vettem ki a kemencéből: az egészen selyembrokát jellegű lett, egy szép zöld matt vagy selyemfényű mázzal, amin ezüstszürkék a virágok... Úgyhogy, Kata, igen, a mázpróbák a legjobbak az egészben, mint ígéretek! Remélem hamarosan lesz belőlük valami... egyre több ilyen matt-színes-játszós valami.

    VálaszTörlés
  4. Hihetetlenül szép tárgyak! Szeretnék én is egyet (kettőt-hármat), úgyhogy most már biztos megyek a wampra :)

    VálaszTörlés