Szerelem - beszámoló a hódmezővásárhelyi szimpozionról

 

Korábban írtam itt a blogon arról, hogy tavaly ősszel egy hónapot töltöttem a különböző hódmezővásárhelyi gyárakban egy kerámia szimpozion keretében. De azt végül még nem mutattam meg itt, hogy min dolgoztam, mert előbb a korábbi, témájában más, de formailag rokon plasztikáimat szerettem volna bemutatni. Ezekről több ízben is szó esett, itt: 1, 2, 3, 4.

Most olyan apropóból kerül elő a plasztikai vonal a blogon, hogy április harmincadika volt a kecskeméti Nemzetközi Szilikát Triennáléra a pályázatok beadási határideje. (Új energia a témája.) Én szerettem volna az őszi hódmezővásárhelyi anyagnak egy továbbgondolt, új változatával pályázni, de ez a terv egyelőre nem valósult meg, így végül ezek közül adtam be egy munkát. (Sikerült 30-án éjfél előtt már 7 perccel átküldenem e-mailben - ez azért még bőven, csont nélkül benne van a harmincadikai határidőben, nem igaz? :-) )

Visszatérve a szimpozionra:  "Vénuszok" volt a témája (a kökénydombi Vénusz miatt, ami egyidős a willendorfival).  Ha valaki, hát én aztán tényleg nagyon szeretek testes barokk hölgyeket (is) rajzolni, meg mintázni, na de inkább csak a stúdium céljából.

Vénusz a szerelem istennője, engem meg ebből most inkább csak a szerelem érdekelt.

Az, ahogy két külön létező, két test találkozik, és összekapcsolódik egymással. Összesimulnak, de ugyanakkor egymásnak feszülnek. A találkozás mindkettejüket gyűri, alakítja – egymáshoz formálódnak. A két világ kibogozhatatlanul eggyé épül. Közös halmaz alakul ki kettejük között, ebben a közös erőtérben pedig egy új történet szövődik, amely átírja az egymásba kapaszkodók térképét is.

Tulajdonképpen ennyi az egész.
Összesimulás. Vackolj belém, és a többi.

Három, vagy négy éve egyszer már elkezdtem szerelmes városokat építeni, de akkor beletört a bicskám, a kisgyerekek mellett nem is tudtam teljesen elmerülni a munkában, most viszont máshonnan közelítettem ugyanahhoz a témához.  
Formailag pedig annak a kilenc éve elkezdett, térkép tematikájú plasztikai és grafikai sorozatnak a folytatása a mostani munkám, amiről ITT írtam.

A játék abból állt, hogy papírból téglalapokat vagdostam, illesztgettem egymáshoz, majd rajzolgattam a egymásbametsződések variációit, kompozíciókat. Aztán megépítettem agyaglapokból, végül testet adtam a lapoknak. Simogattam őket, míg egészen hozzám - és egymáshoz simultak. Mind az emberi kapcsolatok dinamikáját próbálja megfogalmazni, és az absztrakt formák nyelvén beszélni róla. Tíz variáció készült erre az egyszerű kis témára, ilyesfélék (itt még nyersek):

 ...amik aztán gipsznegatívban végezték, különböző malőrök miatt (amik nem teljesen rajtam múltak, most nem részletezem, de a lényeg az, hogy oda vezettek, hogy száradáskor minden(!) ragasztásnál elrepedtek a plasztikák). Így kénytelen voltam végül öntéssel elkészíteni őket, ami váratlanul sokkal izgalmasabb vizekre terelte a dolgot.
A levett gipszformák:

Mellékesen kiderült, hogy a forma negatívban is érdekes (legalábbis bennem új gondolatokat ébresztett):

A formából kitépett eredeti darabok töredékei pedig még inkább izgalmasak számomra,( "szakítás"), ahol az eredeti kapcsolódási felületek, az eredeti struktúra nyomai világosan látszanak a sebek között (ezek a töredékek -stílszerűen- tényleg megsemmisültek):

...a reliefek pedig végülis öntéssel születtek újjá, többé-kevésbé eredeti formájukban, az Imerys Tűzállóanyaggyár samottos öntőmasszájából (ebből készülnek az égetőlapok, égetőlábak, és egyéb égetési segédeszközök), amit 1300C-on égettünk ki:

Porcelánból is megöntöttem néhányat, ez az anyag ezerszer szebben kiadja a forma hajladozó síkjainak és vonalhálózatának árnyjátékát:

Viszont én már tudom, hogy az lesz majd az igazán jó, ahova ez az út majd elvezet engem, és nem pedig ez az első kísérlet. Ez csak a kezdet, az első állomás, ahonnan még alig látni a tengert. Fejben azonban már sok-sok kilométerrel előrébb járok... (Viszont az évtizednyi szünet után visszatérésnek nem rossz.)


Végül, a kész tárgyak, a 2013-as Szerelem sorozat:

 Csoportképek a szimpozion záró kiállításáról:

Az utolsó héten készült néhány izgalmas vázlat, amelyek talán a legígéretesebb gyümölcsei a szimpozionnak. Ezek csak kisebb, térbeli skiccek, viszont a továbblépés alapját ezek képezik. Remélem az edények mellett nemsokára lesz időm dolgozni ezen a témán is, és meg tudom érlelni ezt az ősszel felvetett ötletet, térbeli, körüljárható szobrok formájában is...