Újra itt vagyunk, élünk, virulunk

Mindenkinek, aki a Materra facebook oldalán, vagy itt a blogon kifejezte az elmúlt hónapokban, hogy gondolatban velünk van ebben a nehéz időszakban, köszönöm, nagy szeretettel! Köszönöm nagyon a türelmet is, és hogy újra meg újra kerestetek, és bíztattatok, olyan hálás vagyok érte!
Szeretném még elmondani itt azt is, hogy kisfiam jól van, szépen gyógyul fel az agyműtétből, úgy tűnik, mire szeptemberben iskolába megy, egészen rendben lesz már minden.
Lassan és egyre inkább lehetőségem nyílik nekem is újrakezdeni és folytatni a munkát  a műhelyben, és reményeim szerint még a nyár folyamán meg tudok jelenni vásárokon is.

Addig is, míg kibontakoznak az újabb fejlemények, megszületnek az új sorozatok, hoztam valamit! Egy helyi érdekeltségű újságban, a Gyöngyöstarjáni Hírmondóban jelenik meg ezekben a napokban velem egy kis interjú, amelyben egy kicsit más, sokkal személyesebb kontextusban mutatkozom be:

...

Kedves Zsuzsa! Nagyon örülök neki, hogy elvállaltad a beszélgetést! Erőn felül nehéz lehetett számodra az utóbbi hónap - nem baj, hogy erről kérdezlek? Sokan izgultunk és szorítottunk a kisfiadért…

A kisebbik fiam agyműtétje nehéz próbatétel volt számunkra, de közben életre szóló ajándékokkal gazdagodtunk.  Azt a kétségbeesést, amit egy szülő átél, amikor a kisgyermekénél rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak, senki sem tudja elképzelni. De ugyanígy azt sem, hogy milyen döbbenetes erőforrások nyílnak meg az ember lelkében egy ilyen helyzetben.  Az első este, mikor kiderült a baj, és ott kellett hagynunk a kórházban őt, a kegyetlen rémületé volt. De aztán annyian imádkoztak érte, értünk, itt a faluban, szerte az országban, és külföldön is, rokonok, barátok, ismerősök, és azok barátai, több száz ember, akiket nagyrészt mi nem is ismerünk, hogy ez a háttér egészen körülvett és átölelt minket. Soha nem tapasztaltuk meg még így a szeretetet, az emberekét, és általuk Istenét, mint most! Nem is tudom kifejezni eléggé, hogy mennyire hálás vagyok ezért! Rengeteg erőt merítettünk belőle!
Egyébként, talán nekem volt a legkönnyebb, mert minden nap, reggeltől estig vele lehettem - távolról aggódni valakiért borzasztó nehéz, a testvérét is nagyon megviselte. De én naponta megtapasztaltam, hogy a fáradtság ellenére megkapom azt a belső erőt, amire szükségem van, és világos volt, hogy ez az erő nem az enyém, nem belőlem jön, de élhetek vele! És nap, mint nap megkaptam a derűt is a feladathoz, és a reményt, és azt a kegyelmet, hogy a jelen pillanatra tudtam figyelni. Tettem, amit épp tudtam, örültem annak, ami épp most van, hogy Ő van. És tudtam nem foglalkozni sem azzal, hogy mit hoz a holnap (hogy túléli-e a műtétet, és lebénul-e tőle) sem azzal, hogy miért történt mindez. Természetfeletti ajándék volt ez - mert a hétköznapokban nem ilyen vagyok - ahogy az is, hogy minden nap hálásak tudtunk lenni, és a műtét közben is az volt bennünk: Minden jól van így, ahogy van, mert Isten tenyerén biztonságban vagyunk. E betegség nélkül sohasem tapasztaltuk volna meg, hogy a mélyvíz fenekén is lehet mélyeket lélegezni, szabadon, hogy az élet teljessége nem a körülményektől függ, és hogy paradox módon épp az élet végességének tudatosulása teszi lehetővé, hogy megéljük a boldogságot. Azt pedig, amikor kiderült, hogy mégis jóindulatú volt a daganat, és nincs szükség sugárkezelésre, és hazajöhetünk, valóságos csodának éreztük. Talán az is volt. 

Igen… nehéz megszólalnom… Most beszéljünk rólad, milyen gyermekkorod volt, hol tanultál, hogy lettél iparművész és mikor, hogy kerültél Gyöngyöstarjánba?

Budapesti vagyok, de nem tősgyökeres. A szüleim Somogyból felnőttként költöztek a főváros szélére, Rákoskeresztúrra, ahol falusias életet éltünk, állatokat tartottunk, az utca túloldalán gémeskút, kukoricás volt… így ez a világ kezdettől közel állt hozzám. A felmenőim közt sok iparos volt, a tárgykészítés örömével a génjeimben születtem. A Kisképzőben (művészeti középiskola) tanultam először kerámiát, utána az Iparművészeti Egyetemen (MOME) szereztem kerámikus iparművész és vizuális nevelő diplomáimat. A férjemmel sokfelé kerestük a helyünket és munkalehetőséget az országban, laktunk Egerben, a Pápa melletti Ugodon, aztán ismét Heves megyében, Apcon, Rózsaszentmártonban is, mielőtt kilenc éve házat vettünk Gyöngyöstarjánban.

Különleges egyéniség vagy, színes, nyitott, fogékony, érdeklődő, igényes, kreatív… Te milyennek látod magad?

Valójában sokkal inkább zárkózott vagyok – ezért nagyon jól érzem magam akkor is, ha napokig ki sem mozdulok a kis műhelyemből. Az egyedüllét csöndje tele van izgalmas történéssel, az alkotás lehetőségével, amire zajban és nyüzsgésben nincs is mód. Eléggé érzékeny vagyok, néha túl intenzíven hat rám a világ, ezért meg kell válogatnom, hogy milyen külső ingereknek teszem ki magam. Azért a felnőtt éveim során megtanultam megnyílni, már tudom élvezni a társasági életet is, de szereplési szituációkban kevésbé vagyok magabiztos.

Mi mindent csináltál már életedben?

Mindig ezer dolog érdekelt egyszerre. Az egyetem előtt egy fazekasnak segédkeztem, de néhányszor egy templomrestaurátornak is dolgoztam, freskókat tártunk fel egy vidéki templom sekrestyéjében. Sokáig fontos része volt az életemnek a néptánc, és foglalkoztam teológiával és a pszichológiával is.  Az egyetem alatt egy szemesztert az olaszországi Carrarában töltöttem ösztöndíjjal, ahol fehér márványt faragtam. A falubeli életünk kezdetén, mert nem volt még kerámiaműhelyem, évekig mézeskalácsoztam, és grafikai munkákat is elvállaltam: logót, arculatot és plakátokat terveztem, falakat festettem. Két évig tanítottam is, rajzot, a helyi iskolában, azóta pedig heti egyszer egy rajzszakkört vezetek, valamint felvételi előkészítő rajzórákat is tartottam időközben. Néhány éve a szappanfőzéssel, natúrkozmetikumok keverésével, aromaterápiával is elkezdtem foglalkozni. Most, hogy másfél éve beindult a kerámiaműhelyem, ezek a munkák mind a háttérbe szorultak.

Most mivel foglalkozol?

Leginkább kisebb használati tárgyakat, főleg asztali edényeket készítek. Nem népi fazekas vagyok, az én magas hőfokon tömörre égetett kőedény kerámiáim tartóssága, tulajdonságai inkább a porcelánhoz hasonlóak. Korongolással is dolgozom, de új, egyedi technikákkal is kísérletezem, pecsételéssel díszített, kissé retrós mintájú, bohókás csészéket is építek. Úgy tűnik, sokan érdeklődnek a tárgyaim iránt. Emellett a kerámia, mint a szobrászat anyaga is érdekel, a diplomamunkámra készített absztrakt plasztikasorozatomat is mostanában kezdtem el folytatni. 

Érzéki, kellemes estét szereztél nekünk a Nő-klub egyik foglalkozásán! Zenéket válogattál nekünk, azokhoz különböző illóolajokat társítottál, és mi hallás, szaglás – „illatozás” hatására festettük a színeket, mintákat, érzéseket… Különösen fontos lehet életedben az érzékszervek kiváltotta ingerekre keresni a választ, a kifejezésmódot. Hogy jönnek az ötletek? Hogy készülnek az alkotásaid? Bögrék mintája Luca-napra… egy gyönyörű tulipános láda… elképzelem, hogy van egy különleges műhelyed, ahol halk zene szól, átjárja egy finom illat… :-)

Nyitott szemmel járok a világban, és a hétköznapok történéseiből is sok ötletet merítek, de rengeteget tanultam más, kreatív emberektől is. A tervezés és alkotás metódusa megtanulható, a technikák végképp, de hogy ez napi nyolc-tizenkét órában aktívan működjön egy alkotó szakmában, arra alkalmassá kell edzenie magát az embernek lelkileg, szellemileg. Az alkotás szenvedélye, ez a belső motiváció sokat segít, ez nagy felhajtóerő. A műhelyem tényleg jó hely, nagyon szeretem, bár a kerámiával járó poros, sáros piszok, meg a kemény fizikai munka azért kevésbé romantikus. Viszont igyekeztem inspiráló környezetet kialakítani: fontos a látvány, és a zene is, de ritkán előfordul az is, ha fáradt vagy rossz kedvű vagyok, hogy illóolajokat is párologtatok - például jázmint vagy bergamottot.

A képzőművészet magányosabb műfaj, a tanítás, a pedagógusmunka kimondottan közösségi. Te mindkettőt szereted!

Az én munkám – bármilyen műfajban dolgozom is – leginkább játék. Belefeledkezés. Szeretem megosztani ennek a játéknak, az alkotásnak, és végső soron az életnek az örömét azokkal, akik nyitottak rá. De bevallom, a magányos alkotás sokkal jobban megy nekem. Ezért is hagytam abba az iskolai rajztanítást két év után. A szakköri keretek közt azonban nyugodtabban lehet játszani, kötelező körök és kényszerek nélkül, ott lehet egyszerűen csak élvezni az alkotást és a színeket, szabadon, ezért ezt szeretem csinálni. Meg aztán arra vágytam, hogy a saját gyerekeim, és az érdeklődő többiek számára legyen végre egy igényes alkotóműhely a faluban. Képzőművészeti még nem volt, hát megcsináltam. Fontosnak tartom az önkéntes munkát, hogy mindenki tegye meg azt a keveset, amit csak ő tud, azért a közösségért, amelyben él.

Egyéni, szép, ízléses munkáid vannak! Mit alkotsz legszívesebben? Milyen technikákat szeretsz?

Köszönöm! A kerámia terén sokféle munkán dolgozom egyidejűleg. A műhely életébe a Materra Ceramics című blogomon lehet bepillantani. Egyébként pedig a textil a hobbim, a kötéstől a horgoláson és hímzésen át a textilfestésig és varrásig – ez is családi örökség.

Hogy érzed? Megkapod a kellő elismerést szűkebb, tágabb környezetedtől?

Igen, úgy érzem, hogy a férjem és a rokonaim minden célkitűzésemben támogatnak, és a barátaimmal, ismerőseimmel együtt sokat segítenek mind a sok pozitív visszajelzéssel, mind a józan kritikáikkal is, erre nagy szükségem van. A most készülő edényeim egyre népszerűbbek, nem panaszkodhatom. Bő évtizeddel ezelőtt pedig több elismerést kaptam a szakmától is, a plasztikai munkáimra. Hiszem, hogy a jó dolgok, jó tárgyak, ha tényleg jók, egyszer megtalálják a helyüket a világban.

A férjed, Dr. Lipovszky András állatorvos, őt bizonyára nagyon sokan ismerik a faluban. Azonban sokan nem tudják, hogy te mivel foglalkozol, és miket készítesz...

Igen, leginkább a fővárosban, és másutt, szakmai fórumokon szerepelek. Az egyedi design-ra a falvakban sokkal kisebb a kereslet. De a művészet csak az egyik hivatásom, ennél fontosabb, hogy nő vagyok, feleség és anya, és egyáltalán: ember. Nem baj, ha sokan „csak” emberként ismernek itt, nincsenek művész allűrjeim. :-) Ha egy munkám, például egy színesre festett óvodai fal jól működik, már teljesen mindegy, ki készítette.

Igen, láttam az oviban, nagyon szép, ötletes, dekoratív! Sokat segítettél már önzetlenül a falunak! Vannak új terveid, vágyaid?

Mindig újabb és újabb terveim vannak, a munkámban is, meg azon kívül is - most például nagyon ki akarom próbálni a növényi fonalfestést, és a rokkán való fonást is :-)… - de nagy vonalakban ugyanitt és pont ugyanezt szeretném csinálni, élni, amit élek, csak sokkal jobban és koncentráltabban.

Egyszer említetted, hogy nagyon szereted Gyöngyöstarjánt.

Igen, mi otthon vagyunk Gyöngyöstarjánban, ahol nagyszerű barátokat találtunk, családokat, akikkel valódi közösségben élhetünk, de rajtuk kívül rengeteg más embert is megszerettünk, és becsülünk a faluban. Szeretjük ezt az élhető környezetet, a hegyeket, a falu zegzugosságát, az erdőt, meg Budapest közelségét, ráadásul mindkettőnk munkája szempontjából is ideális falu Gyöngyöstarján. Nagyon jó érzés, hogy itt befogadtak minket!

Dr. Lipovszkyné Molnár Zsuzsanna, köszönjük szépen!

Bálint Ira, képviselő
(a fotót Lipovszky Drescher Mária készítette)