Korongolt aromalámpás

Készült néhány illóolaj párologtatására szolgáló mécses Karácsonyra. Készítettem egy keveréket narancs, citrom, fahéj, szegfűszeg és pirosmandarin illóolajakból, ezt párologtattuk benne.

Szerettem volna kiküszöbölni a mécses falára vágott ormótlan lyukat, (ahogy ezt általában megoldják), mert formailag olyan szervetlennek találom egy korongozott tárgy esetében ezt a "hasfelmetszést".
Fontos szempont még ezen kívül, hogy a kis tálkába elegendő férjen, és megfelelő távolságra legyen a lángtól, ahhoz, hogy jól elmelegítse azt.

Az alsó részt külön is lehet használni, fénypöttyös mécsestartónak:

Enric Mestre

Ő az egyik nagy kedvencem, zseniális! A Valenciai művész többször volt Kecskeméten is, a Kerámia Stúdióban, így néhány művét láthattam testközelből - mindegyik egy meditáció.
Ezen a videón láthatjuk, ahogy elkészül egy munkája. Szikkadt lapokból feszes, pontos dobozszerű plasztikákat épít. Ezzel módszerrel én is sokat dolgozom, 15 éves korom óta a kedvenc technikám.

Piszkos munka?

Zhou Gui Zhen kínai yixing teáskannát épít, lapokból.
(egyetlen felesleges mozdulat nélkül, makulátlan tisztaságban) 

Gobos Hajnalról és kerámiáiról

...többen is írtunk néhány gondolatot a most megjelent albumba.
Az egyetemen kerámikus évfolyamtársam, később művész-kollégám volt, négy gyermekes családanya. 42 évesen halt meg, váratlanul...

"Gombos Hajni barátnőm kerámiáiról nem tudok úgy írni, hogy őróla ne írnék előbb, nehéz lenne a tárgyait önmagukban elemezni, mert a tárgyaiban annyira hitelesen kifejeződött az ő személyisége.

Tisztelte az anyagot, erre úgy emlékszem, valami áhítattal vette körül. Ahogy formálta az agyagot, nem rákényszerítette az elképzeléseit, hanem ráhagyatkozott az anyag tulajdonságaira, hagyta, hogy meglepje őt az anyag, és mintha párbeszédet folytatott volna vele: „mondd, merre szeretnél fejlődni, merre induljunk el?” Olyan szeretettel, szinte anyai attitűddel tudta gondozni egy-egy tárgy fejlődését… Talán az tűnt a leg-jellemzőbbnek az alkotásmódjára, hogy „egyszerűen hagyta megteremtődni a tárgyakat”, épp csak kicsit segítve a folyamatot. Segített nekik létrejönni.

A felületeken mindenhol ott az ujjainak nyoma, a simogatása… ahogy mély, gyöngéd, fontos nyomokat hagyott bennünk, a barátaiban, és a tanítványaiban is. A tárgyai olyan természetesek, és egyszerűek, lágyak, mint ő maga. Nem hideg okoskodásból fogantak, mint sokunkéi, nem céltudatos spekulációkból, hanem valami gyermeki lelkesedésből, az életrehívás vágyából, az élet szeretetéből, sok tapogatódzásból, és örömből. Erőből, de még inkább finomságból. Játszásiból, mert szeretett játszani, zenét, és formát, meg színeket…

Csodáltam benne azt, hogy bár az anyaszerepet olykor olyan nehéz volt összeegyeztetnie a kerámiával, mégsem adta fel, és kitartóan küzdött érte, mert olyan szenvedélyesen vágyott az alkotásra. A sok vívódás, elbizonytalanodás fölött időről időre győzött benne a derű, akkor aztán újra nekigyürkőzött a feladatnak, vakon fejest ugrott, és az intuícióira hagyatkozva dolgozott.

 Jó volt nézni, ahogy keresi a formát. Sok-sok edénye, edénykéje nem szabályos alakú, hanem lapokból kézben, szabadon formálta, gömbölyítette őket (Aki próbálta már, tudja, milyen nehéz ezt igazán jól csinálni). Mintha valami növény, vagy inkább termések üres burka lenne mind. Héj, amelyből a gyümölcs a már kihullott, mert az élet beteljesült, és most a töredékességében is gyönyörű burok kissé félszegen új életét keresné: öblét használni kínálja.

A kedvenceim tőle a Vízreszállás című sorozat darabjai, amik olyanok, mint nagy kék, falevelek, amelyek hevernek a fa alatt, (sőt, úsztak már vízen is), mindenesetre nem haladnak előre, mégis látható, hogy élnek, hiszen mozognak. De a mozgásuk inkább magukban-való, tétova, lassú moccanás a kinyílás, feltárulás felé, vagy éppen becsukódni készülődnek. Pulzálnak. A mintázás nyomai rajzolnak bordázatot, erezetet ezekre a nagy levelekre. Ezek a simító, formáló ujjnyomok az élet nyomai, a munka nyomai, és azt juttatják eszembe, hogy valóban, menyi munka szükséges egy kinyíláshoz, egy bezáródáshoz, hogy a pulzáló létezéshez mennyi simogatásra van szükség! Éppen olyan masszívak, ugyanakkor lágyak, törékenyek is ezek a lehullott levelek, mint az élet, amelynek példázatai."

Két hosszú év telt el még

... a műhely megszületése után, amikor főleg rajztanítással, meg plakát- és arculattervezéssel, díszlet- és falfestéssel, mézeskalács-innovációval, szappanfőzéssel, natúrkozmetikával foglalkoztam, sőt, mi több, még tananyagfejlesztő-szakértő is voltam az NSZFI-nél - a Kerámia tárgykészítés és égetés című oktatási modult én dolgoztam ki -  mire végre megérkeztem a műhelybe, és életre kelhet a világnak ez a kis sarka. Az élet ágas-bogas...

Munka, hely

Itt töltöttem az elmúlt két napot:

Gyönyörű, ugye? :-)

Gipszműhely, Kecskeméten, a Nemzetközi Kerámiastúdióban. Évekkel ezelőtt dolgoztam itt utoljára, most is csak rövid időm volt: két napig gipszet esztergáltam. Egy mécsestartó, és három illatmécses gipsz magformáit, öntő- és présformáit készítettem el.
A kapun belépve feltételes reflexként önti el az embert a tettvágy, remegő orrcimpával, szenvedélyesen tépi fel a gipszes-zsákot, gyúrja az agyagot... Ezen a művésztelepen minden adott ahhoz, még a viszontagságos hazai körülmények között is, hogy nagyon hatékonyan és ihletetten dolgozhassunk.
Az Iparművészeti Egyetem évei alatt a korábbi évfolyamok éveket tölthettek el itt, de nekünk már csak néhány nap adatott, és aztán még kétszer egy hónap a későbbi NKA pályázatok segítségével, e nagyszerű hely adta lehetőségekből, de ez is nagy ajándéka volt a szakmai életemnek. A hely szellemén és felszereltségén túl, az ott dolgozó csodálatos embereknek is elmondhatatlanul sokat köszönhetek, Klárinak, Jakabnak, Bibónak, Emesének, Ildikónak, akik sok év szünet után is rég nem látott családtagként fogadnak, és legfőképpen Probstner Jánosnak, akinek ez a Stúdió az életműve, akitől különösen sok támogatást és lehetőséget kaptam.
Jánosnak köszönhetek három külföldi megjelenést nagy nemzetközi kiadványokban (dán, görög és amerikai), meg több díjat és még több kiállítást itthon, a bornholmi szereplést az első European Ceramic Context-en, sőt, még David Binns-sel is eljött egyszer a pesti műhelyembe meglátogatni, amikor cikket írt rólam a Clay in Art International című könyvbe. Amikor pedig a Fészekben nyitotta meg a kiállításomat úgy hat éve, (oldalamon egyéves baba ült), akkor mondta, hogy na most már remélem a munkára is koncentrál majd! Nem, mondom, most szülök még egy gyereket, vagy kettőt. Hát mi a francnak szül maga, hát ha maga ilyen tehetséges, dolgozzon, és szüljön más, nem érti, hogy most ez egy nemzetközi trend, amit maga megragadott, ez egy olyan jó vonal, ne hagyja veszni a karrierjét! - fakadt ki dühösen, és nagy-nagy szeretettel. De, mondtam mosolyogva, az agyag megvár, viszont a test öregszik, és testvér kell a fiamnak... Hát így maradtam ki egy szűk évtizedre a szakmai vérkeringésből. Nagy árat fizetünk a családért, de megéri!