Műhelyvizit

Az elmúlt, programokkal és betegségekkel lassított héten a sem a munka, sem a blog nem izzott a vágyott hőfokon. Na de mostanra helyreállt a rend, ma végre úsztam a mázban, és holnapra beköszönt a nyár is a műhelyben, ahogy a magas tűzről leereszkedik a kemencém. Közben pedig gipszelek és faragok, de ez még csak a kezdet, két finomítatlan mintázat-próba:

Alant pedig a szabászati hulladék egy része, ami a csészegyártáskor keletkezett. Múlt héten nézegettem ezeket a (még nyers) kis lapocskákat, hogy valahol patchwork csempeként felhasználom majd a házban:

p.s.: Nohát meleg, az ugyan lett, de égetés közben elromlott a kemencém (már megint). Sokadjára járok így, a problémának végére kell járni, így most valószínűleg át kell alakítani a rendszert. Megbontani, kivésni a fűtőszálak helyét nagyobbra, újrakantálozni. Ez azt jelenti, hogy napokig nem is tudok égetni, nem tudom megmutatni a kész színeseket még jó ideig, és csak remélhetem, hogy utána minden jóra fordul. Vannak mélypontjai ennek a soktényezős munkának...
Kiszedtem a sületlenségeket,  most ott várják a happyendet az asztalon, napoznak, addig is:

Műhelyvizit

Tegnap nehézségek akadtak a fényképezéssel, így néhány nappal korábbi képeket mutatok a most készülő/száradó csészékről. Sokasodnak, szaporodnak, sorakoznak az asztalon, polcokon, ablakpárkányon az edények, mint egy miniatűr, felcicomázott agyaghadsereg. Ebben a tömegben kifejezetten jól érzem magam! :-)

Rejtekhely - 1. rész

Ahogy említettem, most szeretném bemutatni a plasztikai téren született korábbi munkáimat. 

A történet ott kezdődött, (bár valószínű, hogy az alkotói születéstörténet leginkább csak számomra érdekes, de mert nekem fontos, hát nagy vonalakban megemlítem itt) hogy az Iparon negyedévesként (2001-ben) Carrarában töltöttem egy szemesztert, Erasmus ösztöndíjjal, és márványt faragtam az ottani Accademia di Belle Artin. Ezen kívül fotóztam sokat, kopott falakat, a szépen öregedő városi szövet atmoszféráját ( még analóg géppel), meg háztetőket rajzoltam különböző városokban - lenyűgözött ez a látvány, de akkor még nem tudtam, mire is fogom felhasználni ezeket: 

Festettem is:

Később körvonalazódott, hogy ezzel a problematikával szeretnék foglalkozni a diplomamunkámban is. Hónapok teltek el, mire rátaláltam a megfelelő kifejezésmódra, de az inspiráció nagyon erősen élt, égett bennem. A szakdolgozatomat is ezzel kapcsolatban írtam a város szimbolikus dimenzióiról. 

Eleinte a tetők és spaletták képében "repkedő" síkidomok felől közelítettem a témához, és anyagban is "lapszerűen" fogalmaztam meg a témát, ilyenek voltak a legelső, friss vázlatok. 

Például papírból: 

...bronzból, (ez egy konkrét, luccai sikátor-élményből született):

... és agyagból is, persze:

Később aztán inkább mégis többszerűen oldottam meg a diplomamunkaként megjelenő plasztikákat:
Ez volt a Genius Urbium sorozat, 2002-ből (samott, 1260 C):

A plasztikák mellé akkor ezt a szöveget írtam:

A Város funkciója: membrán. Védelmező határai között megteremti a létezés lehetőségét, struktúra, amelyben az élet megtörténik. Helye a valóság középpontja, kozmosz a formátlan káoszban, ezért szent tér. Szövetébe - mint anyaméhbe, ismét – beágyazódhat az élet, gyökeret ereszthet, és növekedésnek indulhat.

A Város csak foglalat, a benne lakó titok edénye, de egyben tükör is, mert az ember által meghatározott organizmus, aki a saját képére és hasonlatosságára formálja.

A Város teste magán viseli az ember lenyomatát, sebeit, a küzdelem beleivódik kopott falaiba. Beszédes a hétköznapi élet észrevétlen, szürke háttere, a mellékutcák homálya, a csöndes semmiségek, ottfelejtett emlékek fájdalma a szálkák között, por alatt. Az elhasznált tárgyak töredékes, málló anyaga, rozsdája, a pórusokba beleégett kosz, a karcolások: mind naplójegyzetek, történetünk tanúi. 

A város anyagi minőségei, formái, szüntelen épülése és pusztulása az emberi élet metaforája, keresztmetszete szellemi portré. Munkáim kísérletek e belső struktúrák felderítésére, a biztonságot jelentő határok kitapogatására.

Nyersanyagom a valós látvány: különböző városok madártávlati látképe. A hullámzó háztetőtengert, a megtörő felületek, síkidomok szerves összeépülését tanulmányozom, a rövidülés miatt torzult és egymással összenőtt négyszögek rajzolatát. A rajzi elemeket szétbontva, kollázsként rendelem ismét egymáshoz, majd ezeket a síkba fordított fény-árnyék mezőket transzponálom ismét, átgyúrva, háromdimenziós testté.

A város e keresztmetszetét szerkezetileg két meghatározó elemre redukálom, a fundamentum és a belekapaszkodó falak tömegére, e két forma statikus-dinamikus viszonyára. 

Maga a folyamat, az építkezés egyfajta meditáció. A geometrikus vonaljáték mozgása, a középpont kijelölésétől kezdve a belső törvényszerűségei szerint szinte önmagát szövő vonalhálózat kikristályosodásáig a "világteremtő" mozzanatot utánozza, a biztonságot jelentő határok kitapogatását. A mindenség modelljét pedig egyedül omlatag anyagból, didergő limlomokból lehet felépíteni." (Pilinszky J.)

A belülről látott és tökéletesen megismert Város térélménye érdekel, amikor a több különböző nézőpontból egyszerre összeáll a kép(más).