Az utóbbi, viszontagságos, szerencsétlenkedő és meglehetősen stagnáló időszakban azért született két minta, két igencsak bolondos minta.
Az egyik a Pop:
"...és a végén mindenki összeáll egy képpé"
Az emberek, leszámítva az egyetlen, árva Ádám&Éva pecsétemet, eddig nagyon hiányoztak a repertoárból, talán azért, mert az Éden után eléggé elbaltázták mindent, amit csak lehet. Büntiben voltak. De most amnesztiát hirdettem nekik, és beeresztettem őket a játszótérre.
"...Tisztelt nézők, és rádiót hallgatók! Itt a világ végén csinálnánk egy nagy fotót!..." Jött is mindenki, aki számít, és mert a legkisebb is számít, ugye, sőt, ezért mindegyik hősünk fel is került a tablóra.
Van itt idős és fiatal, páros és páratlan, sovány és kövér. Nagymama és nagypapa, egyedül ácsingózó de egymásra jó esélyekkel pályázó lovag és hölgy, kisgyerekes család, gyermekükre szeretettel figyelő anya és apa, várandós anya nagy pocakkal - aki már azt sem bánja, hogy meghízott, mert olyan rég várt erre -, és persze játszadozó gyerekek. Van itt egyszerű takarítónő, és kertész, meg autószerelő, de van értelmiségi is: tisztességben megőszült doktor, menedzser és művelt nő. Vannak akik kifelé aktívak, mint a sportoló ifjú vagy a szenvedélyesen kötögető néni a kerekesszékben, és vannak, akik inkább befelé élnek: a rókát sétáltató kisnyugdíjas, a teázó szerzetes, a szemlélődő fiatal, vagy az álmodó leány (nyilván művész). Vannak, akik kapcsolatban vannak, és vannak, akik magukkal vannak teljesen jól. Csak háborodottak és háborúsdit játszók nincsenek, ugyanis ők nem jöttek el a találkozóra. Talán jobb is így...
A másik pedig az Édenkert:
Az alapvetően állatbarát gyerekeim, akiknek évekig a növény és állathatározó volt a kedvenc könyvük, mindig is forszírozták, hogy legyen sokkal többféle állat a földjeimen -
és a bögréiken - de tavaly nyáron, amikor négy macskánk és tizenhárom
kutyánk született, végképp elodázhatatlan lett a kihívás. Meg is
ígértem, de az állatkertet csak most sikerült berendezni.
Nem volt különösebb koncepciónk, kerítésekre sincs szükség, ugyanis az Édenben
"a
farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát
eszik, és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem ártanak és nem pusztítanak
sehol..." - egyszóval remekül megvannak együtt. Mondhatni, paradicsomi állapotok uralkodnak.
Együtt
laknak a vadak és a megszelídítettek - igaz, a vadak se túl vadak, és a
szelídeket se kell félteni, mert megvan a magukhoz való eszük. Lakik
itt zsiráf és majom, víziló és szamár, disznó és ló, krokodil, és
kecske. kígyó és róka. Vannak madarak, baglyok, de és van rovar is.
Vannak halak, és kétéltűek, és persze kutyák meg macskák, sőt egy nyúl
is természetesen, a közelgő húsvétra való tekintettel. Hosszas töprengés
után beeresztettem Ádámot és Évát is, hátha ezúttal nem szúrják el a
teremtés felügyeletét, de rajtuk tartom a szemem. A képbe az egyetlen,
aprócska feszültséget Liza hozza, a Rókatündér, aki meg is környékezte
Ádámot, de hátha csak a halaira kíváncsi... hogy került ide?
Nem csak gyerekeknek szánom, de ők több, mint valószínű, hogy örülnének a nézegetnivalónak.
Emberi:
Ezeket a már megszokott metódussal pecsételtem-festettem, de a most befuccsolt kemencében - a sok virágos csészén kívül - égett volna még jónéhány, kicsit más technikával készült tál is, amiken ugyanezek a minták másképp, kicsit finomabb vagy filigránabb módon rajzolódnak ki. Meg olyanok is, amiken nem egy elütő színű engob, hanem a máz festi a mintát.
...meg még egy csomó minden egyéb is.
